Jegyek

Blog

2012
Oct
30
7 éve, 9 hónapja

Oly rég írtam blogbejegyzést, hogy nem is tudom, hol kezdjem, és mit hagyjak ki belőle! Túl vagyok a második GP3-as évadomon, Spa és Monza volt az utolsó két helyszín még szeptemberben. Az ezt követő események óriási mértékben befolyásolták az érzéseim és nem utolsó sorban a karrieremet is! Történt ugyanis, hogy év végi ajándékként volt lehetőségem indulni a WSR 3.5-ös királykategóriában, ami számomra és nekünk, magyaroknak is hatalmas lépés a formulaautózás világában a csúcsra vezető úton. Három hétvége egymás után rengeteg mindent tud magával hozni: motivációt, kitartást, szinte elviselhetetlen fizikai fáradtságot és a végén talán fájdalmat is.

Nem szeretnék sokat beszélni az utolsó GP3-as futamaimról, melyek nagyon torz és irreális képet tudnak adni az egyes versenyzőkről. Nem megyek bele a sorozat pro és kontráiba, mert biztosan fölhúzom magam, illetve semmi értelme már. Lehettem gyors, lehetett bárki bármennyire szabályos... pontokat és helyezéseket mindig ügyesen sikerült elvenniük. Tapasztaltam, tanultam és megértem a továbblépésre, avagy köszönöm GP3 Series, én most távozni szeretnék! Persze, lehet alkalom és lehetőség, hogy az új, 400 lóerőt produkáló kocsiban fogom találni magam, de ma még nem vágyom oda, és mint említettem, rengeteget fordult velem a világ!
Bye, bye, GP3!

 
2012 szeptembere, WSR a Hungaroringen. Egy év kihagyás után visszatértem oda, ahol pályafutásom legemlékezetesebb futamát futottam a 2.0 Eurocup bajnokságban. Idén a csúcskategória eszméletlen kemény és gyors autójával vettem fel a versenyt, ahova teszt nélkül ültem be pénteken a BVM Target vörös/ezüst autójába. Meglepetésként esőben kezdtünk. A csapat egyszerűen azt mondta, "just take it easy, it's a crazy fast car" avagy csak óvatosan, őrülten gyors az autó. OK, meglátjuk. Eldöntöttem, hogy a saját magam programját és az előre felépített hétvégémet fogom futni, a személyi edzőm segítségével.
A magyar szurkolók előtt, a hungaroringi WSR-en

 
A tempóm megvolt és vasárnap 11. lettem, 1 hellyel lemaradva a pontszerzésről. A csapat a pontverseny utolsó helyén állt, és két korábbi sztár GP3-as riválisom is részt vett a versenyen, igaz más csapatokkal. Egész hétvégén gyorsabb voltam náluk, és nem kaptam 1 mp-et egy szektorban sem, csak, hogy gúnyos legyek. A futam teljesítése sokkal, de sokkal durvább, mint sokan gondolják és hiszik! 30 kör, akár az egyik F1-es kiscsapat idejét autózva, szervo és ivóellátás nélkül enyhén fogalmazva is megterhelő. Adott nekem egy nagyon jó szakember, Matics Zsolt, aki segítségét nem győzöm megköszönni, mert nélküle nem bírtam volna ki. A fülem csengett, a karjaim zsibbadtak, de a közönség és a hitem segített. Célba értem! Illetve valahol haza is, mert ilyen otthonosan és jól egy autóban sem éreztem magam.
Matics Zsolt személyi tréner egész hétvégén együtt lélegzett Tamással

 
A csapat szerette volna, ha elindulok a francia futamon, de nem tudtunk megoldást találni. Azonban megígérték, hogy segíteni fognak még!

Kockásra fékezett gumi helyett, ismét kockás autóval, Barcelonában találtam magam úgy, hogy fél napom volt a verseny előtti szerdán, hogy eldöntsem megyek-e! Álmainkat soha ne adjunk fel, mert az utolsó pillanatban is fordulhat óriásit a világ, és tessék! A hétvégén az első nyolcban volt az időm annak ellenére, hogy egy futamot kihagytam! Nem sikerült azonban mindent megvalósítanunk és pontokra váltani a tempót, de mindig alakulhat úgy, hogy nem klappol minden.

De a hab a tortán csak ezután következett, persze megint az utolsó pillanatban közölte a csapat, hogy kapok 2 nap díjmentes tesztet, és ezt az ígéretet be is tartották! Az első napot a 4. helyen zártuk a csapattal és aznap összesen 77 kört teljesítettem. Merjünk nagyokat álmodni és haladjunk lépésről lépésre, remélem, továbbra is kitartóan fogjátok követni a pályafutásom!

Köszönettel és Baráti üdvözlettel,
Kiss Pál Tamás

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: