Jegyek

Blog

2012
Aug
23
8 éve, 1 hónapja

Sziasztok!

Túl vagyunk a szlovákiai versenyen, és ismét nagyon sok tapasztalattal gazdagodtunk. A SEAT egyre gyorsabb, de ismét voltak problémáink. Az első szabadedzésen éppen hogy csak kimentem, üzemanyaggondjaink adódtak, legalábbis azt hittem, amikor visszajöttem a bokszba… Amikor szétszedtük a Leont, kiderült, hogy csak egy forrasztás van eltörve, ami ellátja az egyik üzemanyagpumpát. Ez aztán az idegesítő probléma… :)

Az első futamban elment a fékem, és mint kiderült, egy elég rejtett probléma volt a tettes. Ennek én azért örülök, mert most derült ki, és nem jövőre, amikor már élesben megy majd minden. A mezőny egészen elképesztő volt, nagyon érdekes volt látni a GT1-es csapatok munkáját, másodpercek alatt cserélnek kereket és a pilótacsere is bámulatos volt. Emlékeztetett arra, amikor én magam is indultam a 12 órás hosszútávú versenyen Ford Fiestával. Akkor öten voltunk a kocsira, két óránként cseréltünk. Hatalmas élmény volt.

Vasárnap igen korán, 7:45-kor kezdődött az időmérő, ahol nagyon sokat tudtam faragni az addigi időmből, majdnem két másodpercet, ennek nagyon örültünk, hiszen alig tudtam edzeni a versenyre, összesen egy szabadedzésem volt az első időmérő előtt. Ezzel az idővel már csatlakoztam az élmezőnyhöz. A következő versenyre szeretnék minél többet edzeni, és futni egy olyan hétvégét, amikor minél kevesebbet kell az autó problémáival foglalkozni, legyen inkább a középpontban a tizedek faragása.

Ezen a hétvégén éreztem azt, hogy egy kiváló, összetartó csapat kezd kialakulni, ami még ki is fog egészülni, tehát az Európa-bajnoki futamokra már egy kiforrott autó mellett egy kiforrott csapat is lesz, ami sok esetben a legfontosabb! Bizakodva állok a következő versenyhétvége elé, tekintve azt, hogy picivel több, mint egy másodpercre vagyok azoktól az időktől, amivel már ott tudok lenni az ETCC-ben… ;) Ez pedig már igen könnyen elérhető, tekintve hogy mennyi időnk van még. Nemsokára újra jelentkezek, addig is minden jót!

Norbi

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: