Jegyek

Blog

2012
Aug
25
8 éve, 1 hónapja
Sziasztok!

A reggeli pályára való megérkezést követően gyorsan rendeztük a sorainkat, majd a Dainese/AGV szervízkamionja felé vettük az irányt, ahová még tegnap kaptunk meghívást. Sikerült egy nagyszerű interjút és ezzel együtt fotókat is összehozni a mindennapinak koránt sem nevezhető helyen, ahol Rossi bőrruhájától kezdve Bradl felszerelésén át szinte az összes Daineset használó pilóta felszerelését megtekinthettük. Az interjú hamarosan kikerül oldalunkra, így azt mindenképpen ajánljuk a kedves olvasóink figyelmébe. A Dainese-es kalandok követően Tomi kollégám a négyes kanyar felé vette az irányt (A célegyenest követő hosszú egyenes rész vége) ahol a MotoGP szabadedzéséről és versenyzőiről készített fotókat.

Hamarosan ismét útra kelünk, ugyanis pontban 12:00-kor jelenésünk van a Dorna hospitality-jében, ahol Loris Capirossival fogunk interjút készíteni. Ezt követően ami még elvileg biztos az egy 15:30-as interjú Colin Edwards-szal, de természetesen nem szeretnénk mára ennyivel beérni, úghogy még mindenképpen megpróbálunk valakit/valakiket elkapni. Figyeljétek tehát az oldalt rendszeresen, hiszen a feljebb is említett Dainese interjú, valamint fotók hamarosan jönnek

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: