Jegyek

Blog

2012
Jul
17
8 éve, 2 hónapja
(Dani Pedrosa blogja)

Helló!
 
A szezon egyik legfárasztóbb időszaka után írok nektek, de legalább sok jó élmény történt ez idő alatt. A legutóbbi három versenyen sikerült jó eredményeket elérni, csökkenteni a hátrányom az élmenőhöz képest, és még teszteltünk is Mugellóban, ami szintén nagyon kielégítően zajlott.
 
Ami a versenyt illeti, láttuk vasárnap, hogy Lorenzo nagyon gyors, de a csapat nagyszerű munkát végzett, hogy közelebb kerülhessek hozzá, így szombaton még a pole is a miénk lett. Ez persze önmagában még nem jelentett pontokat, de előjelezte, hogy gyorsak leszünk, már csak meg kellett mutatnunk, hogy a csapat munkájának meg van a gyümölcse.
 
A versenyen Jorge eleinte meglógott, aztán később észrevettem, hogy tudok olyan tempót menni, mint az övé, de ahhoz, hogy megelőzzem, túl sok kockázatot kellett volna vállalni, ráadásul eleve problémáim voltak, a hátsó gumi sokat csúszkált, ilyet nem tapasztaltunk az edzésen.
 
Pozitív tapasztalatokat szereztünk a három futam alatt, bebizonyosodott, hogy tartani tudjuk a lépést a legjobbakkal, és ha az élen vagyunk, akkor győzelmekre is képesek vagyunk. Hogy még közelebb kerüljünk a világbajnoki pontverseny éléhez, versenyeket kell nyernünk, ezért volt a hétfői teszt különösen kielégítő. Minden bevált, amit kipróbáltunk, összességében pedig azt látjuk, hogy egyértelműen sikerült előre lépnünk.
 
Reménykedve nézünk elébe a szezon második felének. Egészen mostanáig a Yamaha egy kicsit előttünk volt néhány szempontból, de a Honda és a csapat látványos munkát végzett. Meglátjuk, mi történik a folytatásban, de reméljük, hogy ezek a fejlesztések lehetővé teszik, nem csak azt, hogy az élcsoportban lehessünk, de azt is, hogy a futamok végén képesek legyünk győzelemért harcolni.
 
Üdv mindenkinek!
 
Dani

(Forrás: Repsol)

(Blog-, illetve humorrovatunk bejegyzéseihez hozzászólni az adott bejegyzés címére kattintva lehet, a bejegyzés alatt így megjelenő hozzászólás részen.)

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: