Jegyek

Blog

2012
Jul
16
8 éve, 2 hónapja
(Marc Marquez blogja)

Sziasztok!
 
A szezon legszorgosabb része most már mögöttünk van, a három verseny zsinórban, és most egy kis szünet. Egy ötödik helyezéssel távoztunk Mugellóból, ami nem sok, de az előző két futammal együttvéve, minden rendben úgy, ahogy van.
 
Az igaz, hogy általában nem ilyen helyezéseket szoktunk elérni, de pont az ilyen eredmények azok, amelyek az év végi elszámolásban számítanak, nagyon fontos pontokról van szó, ráadásul azért csak sikerült pontokat szereznünk egy olyan pályán, ahol ilyen vagy okok miatt a többiek gyorsabbak.
 
Mugellóban nem találtuk meg a megfelelő beállítást. A csapat tényleg keményen dolgozott, de nem sikerült olyan szintre kerülnünk, mint az előző két versenyen. De még ilyen körülmények között is fontos pontokat szerezni, mert ahogy már korábban is mondtam, ezek nagyon értékesek lehetnek.
 
De még így is vezetjük a bajnokságot, 34 pont előnyünk van a legközelebbi riválisomhoz képest. Következő héten lesz egy tesztünk Portimaóban, reméljük, ott tovább tudunk dolgozni az előttünk álló versenyekre készülve.
 
Habár ez a hétvége egy kicsit komplikáltabb volt, szeretnék köszönetet mondani a bátorításotokért, az üzeneteitekért, és a korábban bejelentett szerződéssel kapcsolatos hírekre érkező jókívánságaitokért. Mugellóban sok spanyol szurkolót láttunk, remélem, ugyanez lesz a kép Indianapolisban is.
 
Nagy ölelés mindenkinek!

Marc

(Forrás: Repsol)

(Blog-, illetve humorrovatunk bejegyzéseihez hozzászólni az adott bejegyzés címére kattintva lehet, a bejegyzés alatt így megjelenő hozzászólás részen.)

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: