Jegyek

Blog

2012
Jun
18
8 éve, 3 hónapja
Helló!
 
A bonyolult silverstone-i hétvége után most már otthon vagyok. Egy részről elégedett vagyok, mert sikerült ismét dobogóra állnunk, már pedig a pontszerzés mindig fontos, másrészt viszont, jobb szerettem volna a győzelemért harcolni, de erre nem volt lehetőségem.
 
Az az igazság, hogy sok időbe tellett, mire megtaláltuk a jó beállításokat, tudtuk, hogy nehéz lesz a legjobbakkal csatázni. Ráadásul még ott volt a kellemetlen időjárás is, ami ott jellemző. Bár az eső meglepő módon nem esett, hideg volt és egész hétvégén fújt a szél.
 
A rajt nem ment olyan jól, mint azt szerettem volna. Silverstone sokat kivesz az emberből. Nagyon széles, sok kanyar van benne, ahol általában gyorsan lehet menni. Tudjuk, hogy győzelmekért kell harcolnunk, és keményen is dolgozunk azon, hogy ezt elérjük.
 
Ma pihenőnap van, de keddtől fogva már elkezdünk felkészülni arra, ami a mostani üres hétvége után vár ránk. Három verseny zsinórban, mindegyiken célba kell érni, a legjobbat nyújtva. Tudjuk, hogy nagyon fárasztó dolog három versenyt lenyomni egymás után, ezért ezt az időszakot tökéletes formában kell megkezdenünk.
 
Jövő héten elmesélem, hogyan ment ez a hét.
 
Üdv mindenkinek!
 
Dani

(Forrás: Repsol)

(Blog-, illetve humorrovatunk bejegyzéseihez hozzászólni az adott bejegyzés címére kattintva lehet, a bejegyzés alatt így megjelenő hozzászólás részen.)

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: