Jegyek

Blog

2012
Mar
28
8 éve, 11 hónapja
Sziasztok!

Ahogyan ígértem még az imoli indulás előtt írok nektek. Hétvégén az első európai versenyre készülünk, ami azt jelenti, hogy ismét nagyon sok munkát igényelt a csapat elindítása. Ez legfőképp a kamion átfényezésének köszönhető, ugyanis idén még a szállítójárművünket is teljesen a dizájnhoz alakítottuk. A kamion péntek délutánra lett kész és hétfőn már teljesen készen indulnia kellett Olaszországban, úgyhogy igencsak bele kellett húznunk a pakolásba és a szponzorlógók felmatricázásába. Az eredményt láthatjátok…szerintünk gyönyörű lett. A kamion belsejét is kicsit átalakítottuk, új padlózatot kapott, mert már öt éves és sok helyen feljött a burkolata. Most még profibban nézünk ki, mintha minden új lenne. :-)  A motorok felkészítve megérkeztek Imolába, már csak egy utolsó ellenőrzésre lesz szükség csütörtökön, hogy a pénteki edzésre minden rendben legyen. A gépeinken apróbb fejlesztések történtek, ami inkább a gyors szerelést könnyíti majd meg. A blokkjainkat tekintve mindketten a Phillip Island-on használt erőforrásokat fogjuk használni, amik tökéletes állapotban vannak. Nagyobb változtatást Assenre tervezünk, ahol a váltóáttételt, azon belül is az egyes fokozatot változtatjuk majd meg. Ezzel az a célunk, hogy ahol eddig kettesben, alulról éppen eljött a gép, ott most már egyesben gyorsabban tudjunk kigyorsítani. Igazából a motorerőnkkel és a végsebességünkkel nincs probléma, egyedül alulról a kanyarok kijövetelnél van egy kis lemaradásunk, amit ezzel a váltóáttétellel próbálunk majd megoldani.

Közben a múlt héten, Mórahalmon voltam egy „kisvárosi összejövetelen” amit Dezső barátunk szervezett. Nagyon jól éreztem magam, reggeltől estig csak etettek-itattak minket. Még jó hogy előtte végigedzettem a hetet, mert különben most öt kilóval nehezebb lennék. :-) A szerdai indulásunk előtt a Ramada-OrientalSPA szponzorunk jóvoltából a sok munka és edzés mellett maradt pár óra a pihenésre, feltöltődésre a wellness részlegen.

Alig várom a pénteki edzést, jó lesz motorozni egy hónap szünet után. Felkészülten, motiválva várom a hétvégi futamot, ahol az Ausztráliában elvesztett pontokat is szeretném begyűjteni!

Ciao!
Imi
  

A Te véleményed?
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: