Jegyek

Eldőlt: Az Azerbajdzsáni Nagydíjat is elhalasztották

F1
Eldőlt: Az Azerbajdzsáni Nagydíjat is elhalasztották
2020.03.23. 12:14
Még csak pár napja derült ki, hogy a szezon első hat versenyéből egyiket sem rendezik meg a Formula-1-ban, de máris itt az újabb csapás.
 
Az Ausztrál, a Bahreini, a Vietnámi, a Kínai, a Holland, a Spanyol, és a Monacói Nagydíj (ezt később véglegesen törölték a 2020-as naptárból) után az Azerbajdzsáni verseny is halasztásra került a Formula-1-ben. A bakui pálya vezetősége közleményben tudatta ezt a hírt a világgal:

„Az FIA és az Azerbajdzsáni Kormány együtt úgy döntött, hogy elhalasszuk a versenyt. A szakértők úgy ítélték meg a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetét, hogy nem rendezhetjük meg a futamot, és erről értesítették a hatóságokat. Számunkra az ide érkező és helyi rajongók, valamint a bajnokságban résztvevő összes személy egészsége a legfontosabb. Őszintén sajnáljuk, hogy az emberek nem láthatják a motorsportok csúcsának itteni versenyét júniusban. Folyamatosan dolgozunk az F1 vezetőségével, illetve az FIA-val és a kormánnyal, hogy az év egy későbbi időpontján megtarthassuk a nagydíjat.”

A bakui verseny későbbi időpontra történő tolásával jelen állás szerint Kanadában kezdődhet meg az idény június közepén, viszont ennek halasztása sem kizárt még sajnálatos módon.

Fotó: Daimler Media Site
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: