Jegyek

Lawson nyerte a szezonzárót, Piastri az F3 2020-as bajnoka!

Egyéb autósport
Lawson nyerte a szezonzárót, Piastri az F3 2020-as bajnoka!
2020.09.13. 11:13
Az új-zélandi nyerte a végletekig izgalmas utolsó versenyt Mugellóban, a bajnok viszont Oscar Piastri lett idén.
 
A Formula-3-as mezőny szezonzáró versenyével kezdődött meg a 2020-as Toszkán Nagydíj programja Mugellóban, a rajtot Liam Lawson várhatta az élről, Sebastian Fernandez és David Beckmann előtt. A piros lámpák kialvását követően Lawson tökéletesen eljött és Fernandez is megtartotta a második helyet, azonban a bajnokság második helyén álló Logan Sargeant már a második kanyarban kiesett a versenyből egy Lirim Zendelivel történő koccanás következtében. Az amerikai óriási adott ezzel csapattársának, Oscar Piastrinak, és a biztonsági autó is bejött.

Az újraindítás után Lawson megint elkapta a rajtot, azonban a második helyre Alexander Smolyar lépett fel, mögé Beckmann pedig maradt a pozíciójában. A háttérben Piastri esett vissza, Theo Pourchaire viszont lopakodott előre. A verseny feléhez érve stabilizálódni látszódott a sorrend, és úgy tűnt, hogy a francia versenyző a legesélyesebb a végső győzelemre, hiszen Piastri nem igazán tudott előrébb lépni. Öt körrel a vége előtt még minden nyitott volt, Piastri virtuálisan csak egy ponttal vezetett Pourchaire előtt, de a 18. körben Frederic Vesti elengedte az ausztrált. A Formula-3 2020-as bajnoka ezzel OSCAR PIASTRI! Beckmann lett a második, és végül Pourchaire a harmadik.

A 2. futam végeredménye:


A bajnokság végeredménye:

Fotó: Formula-3 / Twitter
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: