Jegyek

Rossi a hétvégén írhatja alá új szerződését

MotoGP
Rossi a hétvégén írhatja alá új szerződését
2020.09.26. 01:10
Valentino Rossi elmondta, hogy az utolsó finomítások zajlanak 2021-es kontraktusán, melynek értelmében jövőre a Petronas Yamaha színeiben húzza majd a gázt.
 
A 41 éves olaszt tehát jövőre alighanem továbbra is láthatjuk majd a MotoGP királykategóriájának mezőnyében, hiszen Rossi úgy nyilatkozott, hogy már a hétvégén aláírhatja új szerződését a Petronas Yamahával. „A misanói versenyhétvégék között mindent pontosítossunk. A helyzet nagyon egyszerű: Jövő évben a Petronasnál fogok veresenyezni.” - mondta a kilencszeres világbajnok. „A szerződés egy kissé hosszú, át kellett nézni pár dolgot, azonban nem siettet minket senki, hiszen gyakorlatilag már megállapodtunk. Azt hiszem ezen a hétvégén alá fogom írni a megállapodást. Boldog vagyok, hogy jövőre a Yamahával és a Petronas-szal közösen folytathatom.” - nyilatkozta Rossi, aki hozzátette, hogy szerinte a MotoGP-ben túl korán írják alá a következő évi szerződéseket a versenyezők és a csapatok egymással. Ez sokszor azt jelenti, hogy még mielőtt az aktuális szezonra koncentrálnának, már a következőn gondolkoznak.

A „Doktor” az új szerződése kapcsán hozzátette, hogy nem csupán abban történik változás, hogy más csapat színeiben versenyez majd, hiszen az őt körülvevő szerelőgárda tekintetében is történnek változások. Emlékezzünk csak vissza, hogy amikor Rossi 2003 végén elhagyta a Repsol Hondát, akkor tulajdonképpen az összes szerelőjét magával vitte a Yamahához, amely a Ducatihoz való igazolásakor sem volt másként. Az ilyen szempontból első jelentős változás akkor történt az olasz környezetében, amikor 2013 végén Jeremy Burgess-szel elváltak útjaik, most pedig újabb két ("törzs")szerelőjétől kénytelen megválni, hiszen elmondása szerint Alex Briggs és Brent Stephens is követték volna, azonban „ez most nem lehetséges”.

Fotó: Yamaha-Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: