Jegyek

HIVATALOS: Rossi 2021-ben a Petronas Yamahánál

MotoGP
HIVATALOS: Rossi 2021-ben a Petronas Yamahánál
2020.09.26. 23:41
Ahogyan arra a “Doktor” előzetesen már utalt az végül megtörtént, vagyis a 41 éves olasz motoros aláírt a Petronas Yamaha szatellit alakulathoz a következő esztendőre, így Rossit jövőre is láthatjuk még versenyezni.
 
Egy volt, számomra kedves kollegám fogalmazott, úgy még 2013-ban, a P1race podcast indulásának hajnalán, miszerint Rossi nem csupán egy versenyző, hanem egy “termékké”, egy “márkanévvé” nőtte ki magát a világbajnokságon eltöltött évei alatt, ötvözve mindezt persze a szórakoztató iparág egyes elemeivel. Nem csoda tehát, ha a legtöbb szurkoló és természetesen a Dorna is örömmel fogadja, hogy a már most legendának számító olasz továbbra is folytatja pályafutását a MotoGP-ben. A kilencszeres világbajnok bár a 41. életévét tapossa és nem feltétlenül a vb-aspiránsok névsorát erősíti, hiszen egyelőre nem igazán sikerült odaférnie ahhoz a kondérhoz, amelynél a vaskosabb világbajnoki pontokat osztogatják, azonban például a mai barcelonai időmérőn bebizonyította, hogy kora ellenére még mindig képes jó tempót motorozni, ott lenni a legjobbak között, amely alatt a top3-at értjük természetesen.
 
Rossi az új szerződése kapcsán a következőket mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy 2021-ben továbbra is versenyezhetek, ezt pedig a Petronas Yamaha Sepang Racing Team színeiben tehetem. Nagyon sokat gondolkoztam azt megelőzően, hogy ezt a döntést meghoztam volna, mivel egyre nagyobb számomra a kihívás. Ahhoz, hogy a MotoGP-ben a legjobbak között legyél, rengeteget és keményen kell dolgozni. Minden nap  edzeni és az „atléták életét” élni, azonban ezt én továbbra is szeretem és még mindig versenyezni akarok. Az év első felében meghoztam a döntésem, közöltem a Yamahával, ők pedig támogattak engem. Azt mondták, hogy még ha nincs is hely számomra a gyári csapatban, a gyári motors és a gyár támogatása garantálva van. Örülök, hogy a Petronas Yamaha SRT-hez megyek. Ők egy fiatal, azonban top csapat. Rettenető komolyak és egyben szervezettek. Erra az évre főmérnököt is váltottam. Nagyon örülök Davidnek és azt hiszem a legjobbunkat még nem értük el. Ez volt az egyik oka, amiért a folytatás mellett döntöttem, mivel a csapatban a hangulat olyan, amit én nagyon kedvelek.” – magyarázta Rossi, akinek jövőre saját mentoráltja és „neveltje” Franco Morbidelli lesz a csapattársa.
 
Amennyiben egyébként Rossinak akár ebben, akár a következő évben esetleg sikerülne egy győzelemet szereznie a MotoGP-ben, akkor az örökranglista harmadik, vagy második (attól függően ez mikor történik meg) legidősebb versenyzője lenne akinek sikerült nyernie, hiszen jelenleg Fergus Anderson tartja a rekordot 44 évesen és 237 naposan még 1953-ból egy spanyolországi győzelemmel. A második helyen Jack Findlay áll 42 évesen és 85 naposan (1977 Osztrák nagydíj), míg a harmadik Leslie Graham 41 év 21 nap – 1952 Spanyol nagydíj. Hozzá kell tenni, hogy az olasz a 2017-es hollandiai diadalával már ígyis a hetedik legidősebb futamgyőztes az örökranglistán.

Fotó: Yamaha-Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: