Jegyek

Alex Lowes sokat lépett előre a misanói teszten

Superbike
Alex Lowes sokat lépett előre a misanói teszten
2020.06.28. 19:43
A brit versenyző elmondta, hogy konkrét tervekkel készültek a tesztre és a kitűzött célokat sikerült elérniük.
 
Alex Lowes a Superbike misanói tesztjéről mesélt, és úgy érzi, sokat sikerült fejlődniük. Ugyan a leggyorsabb Scott Redding volt a Ducatival, de Lowes a második napon elért negyedik pozícióval elégedett, mivel a beállítások terén is sikerült új információkat szerezniük, valamint a hosszú etapokon is végig jó tempóra volt képes. A brit motoros szavait a Bikesportnews.com idézi:

„A teszt remekül alakult, a nap elején konkrét céljaink voltak, amiket teljesíteni akartunk. Szerettünk volna egy versenyszimulációt teljesíteni végig jó tempóval a hosszú szünet után. Emellett megfelelő beállítási irányt akartunk találni a motor elejéhez a barcelonai tesztre. Mindent sikerült teljesíteni. Reggel 20 kört mentem, amikor nagyon meleg volt, ez pedig sok információval szolgál a jerezi és portimaói versenyekre, ahol szintén nagyon meleg lehet. A nap végén új gumikkal próbálkoztunk, és elégedett voltam az eredménnyel. 103 kör után kissé fáradt voltam, de jól sikerült a teszt, és már a következőre is sok információval rendelkezünk. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak. Nem volt egyszerű megszervezni a tesztet és ezért óriási köszönet a KRT csapattagjainak.”

Alex Lowes főmérnöke, Marcel Duinker is alátámasztotta a versenyző szavait: „Nagyon pozitív teszt. Tudjuk, hogy Phillip Island egy különleges pálya, és jól teljesítettünk ott, ezért pozitív hozzáállással jöttünk ide. Amikor kezdtük a tesztet, kicsit bemelegítő jellegű volt a hosszú szünet után, de sokat fejlődtünk. Nagy lépéseket tettünk előre, Alex a maximumon teljesített. Tudtuk, hogy miben kell fejlődnünk a mostani és a következő teszten, ezért boldogan hagyjuk el a pályát.”

Fotó: WorldSBK Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: