Jegyek

Dusan Borkovic és Bucsi Attila a M1RA új versenyzői

TCR
Dusan Borkovic és Bucsi Attila a M1RA új versenyzői
2020.07.07. 11:34
Már a hétvégén visszatér a pályára a M1RA, amelyben a Michelisz Norbert által mentorált, mindössze 12 éves Bucsi Attila a Salzburgringen ül autóba. Rajta kívül az Európa-bajnok túraautós, Dusan Borkovic is csatlakozik a csapathoz, ő később a TCR Eastern Europe bajnokságban indul.
 
2020 speciális év a motorsportban, a járványhelyzet miatt még mindig sok a bizonytalanság és rengeteg a kérdőjel. Az utóbbi években a TCR International és a TCR Europe bajnokságok élcsapatai közé tartozó M1RA a jelenlegi körülményeket figyelembe véve, a biztonságra törekedve igyekszik összeállítani idei versenyprogramját.

Ennek első fejleményeként Dusan Borkovic a csapat Hyundai i30 N TCR versenyautóját vezeti majd a TCR Eastern Europe bajnokságban, Bucsi Attila pedig egy Suzuki Swifttel indul a Swift Cup Europe-ban a M1RA színeiben.

A szerb Dusan Borkovic tapasztalt versenyző a nemzetközi túraautós mezőnyben. 2014-ben teljes szezont töltött a WTCC-ben, Japánban a második helyen dobogóra állt Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert társaságában. A rá következő évben megnyerte a túraautó Európa-bajnokságot, méghozzá a M1RA csapatvezetőjével, Bári Dáviddal és a csapat több tagjával együtt dolgozva.

„Idén a legfontosabb szempont számunkra a biztonság. Olyan bajnokságot kerestünk, amelyben a közelben maradhatunk, autóval is bejárható távolságokra kell utaznunk. Mivel a TCR Europe versenynaptára ebből a szempontból kedvezőtlenül alakult, ráadásul a Hungaroring is kikerült a helyszínek közül, a TCR Eastern Europe mellett döntöttünk" – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője.

„Dusant jól ismerjük, 2015-ben együtt nyertünk Európa-bajnoki címet. Ügyes és gyors pilóta, akibe kódolva vannak a jó eredmények. A járvány miatt sokat kellett várnunk arra, hogy azt csinálhassuk, amit a legjobban szeretünk, úgyhogy elsősorban élvezni akarjuk a szezont. Ebben természetesen az is benne van, hogy szeretnénk sikereket elérni" – árulta el Bári Dávid.

A mindössze 12 éves Bucsi Attila esetében a tanuláson és a fejlődésen van a hangsúly, hiszen még olyan fiatal, hogy csak korengedménnyel állhat rajthoz a Swift Cup Europe-ban. Tavaly a M1RA egyik alapítója, Michelisz Norbert figyelt fel rá, és a mentorálását is vállalta a Hyundai Légy N Magad programja keretében. Ennek következő lépése, hogy a M1RA színeiben versenyez idén.

„Élvezzük a munkát Attilával, mert nemcsak tehetséges, hanem megvan benne a tenni akarás is. Olyan, mint egy szivacs, szívja magába az információkat. Ha kérünk tőle valamit, addig gyakorolja, míg meg nem csinálja. Rendkívül motiváló látni, ahogy napról napra fejlődik. Jó példa erre a Hungaroring E-sport Bajnokság. Az ötvenedik hely környékén kezdett a selejtezőkön, aztán az utolsó futamon már a győzelemért harcolt, és második lett" – mesélte Bári Dávid.

A M1RA Swift Cup Europe-programja teljes egészében az oktatásról szól. Folytatódik a csapat együttműködése a kecskeméti Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakiskolájával, így az ottani autószerelő és autótechnikus diákok a M1RA szakembereitől tanulhatnak a bajnokság során.

„A Swift Cup Europe remek fejlődési lehetőség Attilának. A sorozat elődjének első bajnoka 2006-ban Michelisz Norbert volt, aki itt kezdte az autóversenyzői pályafutását. Ebben a bajnokságban meg lehet tanulni a nagyobb túraautós sorozatokban szükséges ismeretek 70 százalékát. Ezért azoknak a szakképzésen résztvevő diákoknak is kiváló gyakorlati terep, akik szeretnének többet megtudni az autósportról" – zárta szavait Bári Dávid.

A M1RA 2020-as szezonja július 10-12-én a Swift Cup Europe-ban Bucsi Attilával indul a Salzburgringen. Két héttel később, a horvátországi Grobnik versenypályán Dusan Borkoviccsal debütál a csapat a TCR Eastern Europe-ban.
A bajnokságok tervezett versenynaptára

TCR Eastern Europe
1. Grobnik – Július 24-26
2. Slovakia Ring – Augusztus 21-23.
3. Brno – Szeptember 4-6.
4. Hungaroring – Október 24-25.    

Swift Cup Europe
1. Salzburgring – Július 10-12.
2. Slovakia Ring – Augusztus 21-23.
3. Brno – Szeptember 4-6.
4. Slovakia Ring – Október 9-11.
5. Hungaroring – Október 16-18.

Forrás: M1RA Press Office, Fotók: M1RA
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: