Jegyek

Evans magabiztosan nyerte az őrült futamot

Formula-E
Evans magabiztosan nyerte az őrült futamot
2020.02.15. 23:58
Négy verseny alatt a negyedik különböző győztest avattuk a Formula-E 2019/2020-as idényében, miután a rajtnál élre álló jaguaros győzött Mexikóban. Mögötte több ütközés és baleset is történt, több élmenő is hibázott, így Evans egyúttal a bajnoki tabellán is átvette a vezetést.
 

A Formula-E mexikóvárosi futama előtt a legfontosabb hír az volt, hogy ott lehetett a rajtrácson Daniel Abt, aki még az első szabadedzésen szenvedett nagy balesetet – a becsapódás 20 G-s volt – egy szoftverkommunikációs probléma miatt, amely után kórházba is kellett szállítani az Audi pilótáját. A pole-pozícióból eközben első alkalommal egy Porsche indulhatott André Lotterer révén, a rajtot azonban Mitch Evans jobban kapta el, némileg le is tessékelte ellenfelét a pályáról, így a jaguaros átvette a vezetést, mögé pedig Nyck de Vries és Sebastien Buemi zárkózott fel. A fiatal mercedest viszont hamar lenyomta a svájci és Lotterer is, miközben hátul a két Mahindra gyorsan letöltötte a váltócsere miatti 40 rajthelyes büntetésének „maradékát” a bokszban.
A második kör végéig úszta meg baleset nélkül a mezőny: Nico Müller rakta bele a falba az autóját, emiatt pályára is hajtott a biztonsági autó. Az újraindítás után Felipe Massa ugyanott koccolta le a falat, miközben Evans maradt az élen Buemi előtt, Lotterert viszont többen megelőzték: előbb Sam Bird, majd Robin Frijns és De Vries is elment mellette. A német autója aztán egy koccanás során meg is sérült, így a rajtelső kénytelen volt kiállni a bokszba.
 
A közvetlen élbolyt a támadó módok – amelyekből ezúttal háromszor három percet kellett használniuk a pilótáknak – sem kavarták meg: Evans két és fél másodperccel vezetett Bird előtt, akit ugyanilyen távolságból követett Buemi. A svájcit viszont támadni próbálta Frijns és De Vries is, és felzárkózott rájuk Antonio Felix da Costa és Jean-Eric Vergne is. Ennek pedig baleset is lett a vége: Da Costa és De Vries összeért, a holland pedig – vélhetően fékprobléma miatt – nem tudott már megállni ezután, és vitte magával a külső íven kanyarodni próbáló Frijnst is a bukótérbe. Da Costa viszont „életben maradt” a történtek után, ám mielőtt Buemit támadhatta volna a pódiumért, előbb saját csapattársával, Vergne-nyel is vívnia kellett. A két DS Techeetah kétszer is helyet cserélt, de végül a portugál maradt előrébb, sőt rövidesen Buemit is levadászta, majd megiramodott Bird után. Kettejük között viszont már nem kerülhetett sor rendes összecsapásra, a brit ugyanis hibázott: a második helyről rakta falba az autóját, így Da Costa megörökölte tőle ezt a pozíciót.
 
Evans viszont mit sem érzékelt a mögötte zajló káoszból, kényelmes előnnyel húzta be idei első, karrierje második győzelmét. Da Costa és Buemi még a dobogón, mögöttük pedig Vergne és Alexander Sims futott be. A verseny legvége is tartogatott még drámát: az összetettet a futam előtt vezető Stoffel Vandoorne összetörte a Mercedest, így a belga sem ért célba. Ezzel pedig a tabella első helyét is elveszítette: azt Evans ragadta magához mostani sikerével, míg mögötte Sims áll a második helyen. Folytatás két hét múlva Marrakeshben.
 
A futam végeredménye:

Fotó: Formula-E Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: