Jegyek

Fausto Gresini állapota válságosra romlott

MotoGP
Fausto Gresini állapota válságosra romlott
2021.02.19. 00:21
A hírek szerint a Gresini Racing csapatfőnöke és egyben tulajdonosa az életéért küzd, mivel bár korábban úgy tűnt, hogy állapota javul, most jelentős visszaesés történt az olasz egészségét illetően, aki még tavaly decemberben került kórházba koronavírus fertőzés okán.
 
Fausto Gresini még tavaly decemberben, koronavírus fertőzés miatt került kórházba, azon belül is intenzív osztályra, amelyet a 60 éves olasz azóta sem tudott elhagyni. A Gresini Racing csapatfőnökének az állapota nemrég még javuló tendenciát mutatott, azonban most ismét jelentős visszaesés történt az egészségében, mégpedig olyannyira, hogy egyes hírek szerint az életéért harcol. A koronavírus szövődményeként tüdőgyulladás is kialakult Fausto Gresininél, aki lélegeztetőgépen van, emellett pedig mesterséges, gyógyszeres kómában tartják. – áll a legfrissebb közleményben amit kiadtak az olasz csapatfőnök állapota kapcsán. A hírek szerint természetesen az orvosok minden tőlük telhetőt megteszenk azért, hogy a MotoGP világában közismert szakember és egyben korábbi kétszeres 125-ös világbajnok túllendüljön a nehézségeken és elinduljon a teljes gyógyulás felé vezető úton. Ha ilyen messziről mást nem is tehetünk érte, szorítsunk a mihamarabbi felépüléséért és azért, hogy visszatérhessen a MotoGP paddockjába.

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: