Jegyek

Hamilton nyerte a végtelenségig tartó Toszkán Nagydíjat

F1
Hamilton nyerte a végtelenségig tartó Toszkán Nagydíjat
2020.09.13. 17:33
Tömegbalesetek, biztonsági autók, állórajtok – ezek jellemezték a mugellói versenyt, melyen a hatszoros bajnok győzött csapattársa, és az első dobogós helyezését megszerző Alexander Albon előtt.
 
A nap főattrakciójával, a Formula-1-es mezőny futamával folytatódott és egyben zárult a 2020-as Toszkán Nagydíj programja Mugellóban, a rajtot Lewis Hamilton várhatta az élről Valtteri Bottas és Max Verstappen előtt, akinél kérdéses volt, hogy végül el tud-e indulni, de a Red Bull megoldotta a problémát. Az öt piros lámpa kialvását követően Hamilton nagyon elrontotta a rajtot és Bottas átvette a vezetést, mögülük pedig Charles Leclerc rajtolt hatalmasat, a második kanyarban Carlos Sainz forgott meg, akit Sebastian Vettelt talált el. Nála rögtön orrkúpot cseréltek, Pierre Gasly és Verstappen kiesett a versenyből, így bejött a biztonsági autó.

Az újraindítás után ismét jött az SC, ugyanis négyen ismét kiestek, név szerint Carlos Sainz, Kevin Magnussen, Antonio Giovinazzi is, így ismét jött az SC, majd a piros zászló. A verseny Monzához hasonlóan állórajttal folytatódott, Hamilton körbeautózta Bottast, Leclerc viszont megtartotta a harmadik helyet, Alexander Albon viszont visszaesett a hetedikre. Az élen a hatszoros világbajnok semmitől nem zavartatva autózott, és a sorrend is stabilizálódott, habár a 18. körben Lance Stroll megelőzte Leclerc-t, akit pillanatokkal később már Daniel Ricciardo is átugrott.

Az események ezután lecsendesedtek, a verseny felénél viszont mind a két Mercedes és Albon is kijött kereket cserélni, viszont az Ezüstnyilak pozícióját senki nem veszélyeztette, mögöttük ugyanakkor érdekes csata volt kialakulóban Stroll, Albon és Ricciardo között, de Stroll óriási tempónál kicsúszott, és megint SC-fázis és piros zászló következett. Ahogyan várható volt, megint állórajttal folytatódott a verseny, ezúttal Ricciardo bejött Bottas elé, Hamilton viszont továbbra is az élen haladt. Kilenc körrel a vége előtt Albon megelőzte Ricciardót, és már Bottas nyomába eredt, de maradt a harmadik helyen, Hamilton győzött, csapattársa lett a második.

A futam végeredménye:

A nap versenyzője:

Fotó: Daimler Media Site
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: