Jegyek

Hamiltoné a pole-pozíció Mugellóban

F1
Hamiltoné a pole-pozíció Mugellóban
2020.09.12. 16:03
A hatszoros világbajnok pályacsúccsal szerezte meg az első helyet a holnapi futamra Bottas és Verstappen előtt.
 
A nap főattrakciójával, a Formula-1-es időmérővel folytatódott a Toszkán Nagydíj programja Mugellóban. Az első szakaszban először George Russell merészkedett ki a pályára, majd az első időt is ő autózta 1:18.024-gyel, azonban csapattársa, Nicholas Latifi megelőzte a britet egy tizeddel. A Q1 felénél a Mercedesek álltak az élre, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben, a finn versenyző azonban csak 29 ezred előnnyel állt az élen, mögöttük pedig Max Verstappen tartózkodott. A Ferrarik közül Charles Leclerc a hetedik, Sebastian Vettel viszont csak 14. helyen volt, éppen csak elkerülve a korai kiesést. A kiesők sorrendje végül: Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Russell, Latifi, Kevin Magnussen.

A Q2-ben már senki nem várt, azonnal jöttek a köridők, ezúttal a két Mercedestől elsőként, az élre most viszont Hamilton, Bottas sorrendben álltak, a harmadik helyre pedig Verstappen jött fel, a holland mögött pedig Lance Stroll volt, még egy másodpercen belül. Stnroll azonban nem örülhetett sokáig a pozíciójának, mivel Alexander Albon és Daniel Ricciardo is beugrott elé. Sebastian Vettel nem tudott javítani az idején, a német a 14. helyen fejezte be az időmérőt, ahogyan kiesett még Lando Norris, Danyiil Kvyat, Kimi Raikkönen és Romain Grosjean is

A Q3-ban Carlos Sainz indult neki a végjáték első körének, azonban Hamilton és Bottas helyre tett mindenkit, a hatszoros világbajnok ráadásul új pályacsúccsal állt az élre, majd következtek a Red Bullok, és a Racing Pointok Sergio Perez vezetésével. Végül Hamiltoné maradt a pole csapattársa és Verstappen előtt, mögöttük Leclerc és Perez végzett.

Az időmérő végeredménye:

És nyertese:

Fotó: Mercedes AMG F1 / Twitter
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: