Jegyek

Hétvégi Menetrend – Donington

Superbike
Hétvégi Menetrend – Donington
2013.05.21. 21:31
A hétvégén a Superbike világbajnok idei ötödik fordulóját rendezik Doningtonban, ahová csak a Superbike és a Supersport mezőnye utazik el, vagyis a betétsorozatok nem gurulnak pályára a nagy-britanniai versenyhelyszínen.
 
Ezúttal tehát a Superstock1000-ben szereplő Győrfi Alen, valamint a European Junior Cup-ban vitézkedő Sebestyén Péter és Bódis Richárd sem motorozik majd, így ezúttal csak a Talmácsi, Tóth, Németh trióért szoríthatunk a Supersportban. A doningtoni versenyhétvége eseményei a megszokotthoz képest egy órával később kerülnek megrendezésre, így az első edzésre is csak pénteken délelőtt tizenegy órakor veszi kezdetét, a vasárnapi futamokat pedig délután egykor, fél háromkor és fél ötkor követhetjük nyomon élőben. Ahogyan az az angliai versenyeknél lenni szokott, nem csupán a pálya, hanem általában az időjárás is próbára teszi a mezőnyt, ami az előrejelzések szerint ezúttal sem lesz másként. Péntekre kisebb záporok, szombatra tiszta, napos idő várható, míg vasárnap végig esőt jósolnak.
 
Péntek (2013. május 10.)
 
11:00 – 11:45 Első szabadedzés (Supersport)
12:45 – 13:30 Első szabadedzés (Superbike)
 
14:45 – 15:30 Első időmérő (Supersport)
16:30 – 17:15 Első Időmérő (Superbike)

 
Szombat (2013. május 11.)
 
10:45 – 11:30 Második Időmérő (Superbike)
11:45 – 12:30 Második szabadedzés (Supersport)
13:30 – 14:15 Második szabadedzés (Superbike)
 
16:00 – 16:50 Superpole (Superbike)
17:05 – 17:50 Második Időmérő (Supersport)


 Vasárnap (2013. május 12.)

10:20 – 10:35 Warm Up (Superbike)
10:45 – 11:00 Warm Up (Supersport)
 
13:00 Első Futam (Superbike)
14:30 Futam (Supersport)
16:30 Második Futam (Superbike)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: