Jegyek

Hétvégi menetrend – Imola

Superbike
Hétvégi menetrend – Imola
2014.05.06. 20:00
Negyedik fordulójához érkezik a Superbike világbajnoki sorozat 2014-es idénye, amelynek helyszíne a legendás Imola lesz. Magyar érdekeltségből ezúttal sem lesz hiány, hiszen az olaszországi pályán ott lesz Tóth Imre, Sebestyén Péter, Németh Balázs, Bódis Richárd, valamint a H-Moto Team két külföldi versenyzője, Riccardo Cecchini és Robert Muresan is.
 
Mivel Olaszország ugyanabban az időzónában található, mint hazánk, teljes egészében a megszokott menetrend szerint alakulnak a hétvége eseményei. Ez azt jelenti, hogy a péntek a szabadedzéseké lesz, szombat délután következnek az időmérők, vasárnap pedig jönnek a futamok – kivéve a Superstock 600-at, amely kategóriában már szombat késő délután véget érnek az imolai küzdelmek.
 
A magyar motorsport-rajongóknak ezúttal is lesz kiért szorítaniuk, hiszen a Superbike vb mezőnyében ismét ott lesz a Team Toth két versenyzője, Tóth Imre és Sebestyén Péter, a Superstock 600-ban a Talmácsi Racing ifjú pilótája, Bódis Richárd fog jeleskedni, míg a Superstock 1000-ben Németh Balázst, valamint a H-Moto Team két külföldi motorosát, az olasz Riccardo Cecchinit és Robert Muresant láthatjuk majd versenyezni.
 
WSBK, Imola, 2014 – a hétvége programja:

Péntek (május 9.)    
09:15 - 09:45 Superstock 600, 1. szabadedzés  
10:00 - 10:45 Supersport, 1. szabadedzés  
11:00 - 11:30 Superstock 1000, 1. szabadedzés  
11:45 - 12:30 Superbike, 1. szabadedzés  
13:45 - 14:30 Supersport, 2. szabadedzés  
14:45 - 15:15 Superstock 1000, 2. szabadedzés  
15:30 - 16:15 Superbike, 2. szabadedzés  
16:30 - 17:15 Superstock 600, 2. szabadedzés  
     
Szombat (május 10.)    
09:00 - 09:30 Superstock 1000, 3. szabadedzés  
09:45 - 10:30 Superbike, 3. szabadedzés  
10:45 - 11:30 Supersport, 3. szabadedzés  
11:45 - 12:15 Superstock 600, Időmérő  
12:30 - 13:00 Superbike, 4. szabadedzés  
15:00 - 15:40 Superbike, Superpole (SP1 + SP2)  
15:55 - 16:40 Supersport, Időmérő  
16:55 - 17:25 Superstock 1000, Időmérő  
17:50 Superstock 600, Futam  
     
Vasárnap (május 11.)    
08:40 - 08:55 Superbike, Warm up  
09:05 - 09:20 Supersport, Warm up  
09:30 - 09:40 Superstock 1000, Warm up  
10:30 Superbike, 1. futam (Eurosport, élő)
11:40 Supersport, Futam (Eurosport 2, élő)
13:10 Superbike, 2. futam (Eurosport, élő)
14:15 Superstock 1000, Futam  

Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: