Jegyek

Hétvégi menetrend – Phillip Island

Superbike
Hétvégi menetrend – Phillip Island
2014.02.18. 19:44
Az előttünk álló hétvégén hosszú hónapok várakozása után kezdetét veszi a Superbike világbajnokság 2014-es idénye. A helyszín az ausztráliai Phillip Island, így korán kell kelniük azoknak, akik élőben szeretnék figyelemmel kísérni a szezonnyitó eseményeit.
 
A hétvégén a Phillip Island-i fordulóval végre kezdetét veszi a 2014-es Superbike világbajnokság, amely számos újdonságot tartalmaz a szereplők és a rajongók számára is. Ezek a változtatások pedig a hétvégék menetrendjét is érintették, hiszen ezentúl a Superbike-ban – a MotoGP-hez hasonlóan – az első három szabadedzés összesített eredménye meghatározza, hogy ki juthat be az immár csak két részből álló Superpole edzésre. Ami pedig a Supersportot illeti: az idei évtől ott is már csak egy időmérőt rendeznek, azaz ezentúl mindkét pénteki tréning szabadedzés lesz. A vasárnapi program is valamelyest módosul, hiszen korábbi időpontokban lesznek a futamok, ám ezt az ausztrál hétvégén még nem fogjuk teljes mértékben megtapasztalni, hiszen helyi idő szerint délben rajtol az első viadal.
 
Magyar idő szerint viszont hajnali kettőkor, vagyis a tízórás eltérés azt jelenti, hogy bizony azoknak a rajongóknak nagyon korán kell kelni – vagy le sem érdemes feküdni –, akik mindent élőben szeretnének követni. Az események sora pontban pénteken nulla órakor veszi kezdetét a Supersport első szabadedzésével, vasárnap pedig a hajnali fél öt után tíz perccel rajtoló második Superbike futammal ér véget. Mind a nagykategória versenyeit, mind a Supersport mezőnyének futamát az Eurosport élőben közvetíti (a Superpole is képernyőre kerül, méghozzá felvételről, szombat délelőtt az Eurosport 2-n).
 
Superbike, Phillip Island, 2013 – a hétvége programja:

Péntek (február 21.)  
00:00 – 00:45 Supersport, 1. szabadedzés  
01:45 – 02:30 Superbike, 1. szabadedzés  
03:45 – 04:30 Supersport, 2. szabadedzés  
05:30 – 06:15 Superbike, 2. szabadedzés  
     
Szombat (február 22.)  
23:45 – 00:30 Superbike, 3. szabadedzés  
00:45 – 01:30 Supersport, 3. szabadedzés  
02:30 – 03:00 Superbike, 4. szabadedzés  
05:00 – 05:40 Superbike, Superpole (Eurosport 2, 10:15, felvételről)
05:55 – 06:40 Supersport, Időmérő  
     
23:20 – 23:35 Superbike, Warm up  
23:45 – 00:00 Supersport, Warm up  
     
Vasárnap (február 23.)  
02:00 Superbike, 1. futam (Eurosport, élő)
03:10 Supersport, Futam (Eurosport, élő)
04:40 Superbike, 2. futam (Eurosport, élő)

Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: