Jegyek

Lowes nyerte az időmérőt, de Gardneré a pole

Moto2
Lowes nyerte az időmérőt, de Gardneré a pole
2020.09.12. 15:56
Bődületes pályacsúcsot hozott össze a brit.
 
A Moto2-esek időmérőjével folytatódott a misanói hétvége szombati napjának programja. Az első percekben Fabio Di Giannantonio, Hector Garzo, Joe Roberts és Marcos Ramirez foglalták el a továbbjutó helyeket, Nicolo Bulega viszont nagyot bukott, és lent is maradt a földön percekig. Az élen álló négyes sorrendje már nem is változott, így simán meglett a továbbjutás négyüknek.

A Q2-ben aztán Marco Bezzecchi egyből komoly tempót tudott diktálni, mögé viszont ezúttal Garzo és Gardner jöttek fel. A következő percekben aztán jött Sam Lowes és viszonylag könnyedén átvette a vezetést, míg Jorge Navarro és a skyos olasz elesett. A brit ezután óriásit javított az első helyen, és nem is tudták már megverni, így behúzta a kvalifikációt az utolsó pillanatban javító Gardner, Marini, Bezzecchi, Enea Bastianini, Xavi Vierge, Marcel Schrötter, Augusto Fernandez, Tetsuta Nagashima és Di Giannantonio előtt. Óriási szépséghiba viszont a történetben, hogy Lowes múltkori büntetése miatt csak a bokszból rajtolhat, így Gardneré a pole.

Az időmérő edzés végeredménye:
1 Sam LOWES EG 0,0 Marc VDS Kalex 1'36.170  
2 Remy GARDNER Onexox TKKR SAG Team Kalex 1'36.424 0.254 / 0.254
3 Luca MARINI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'36.496 0.326 / 0.072
4 Marco BEZZECCHI SKY Racing Team VR46 Kalex 1'36.541 0.371 / 0.045
5 Enea BASTIANINI Italtrans Racing Team Kalex 1'36.614 0.444 / 0.073
6 Xavi VIERGE Petronas Sprinta Racing Kalex 1'36.663 0.493 / 0.049
7 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact GP Kalex 1'36.695 0.525 / 0.032
8 Augusto FERNANDEZ EG 0,0 Marc VDS Kalex 1'36.828 0.658 / 0.133
9 Tetsuta NAGASHIMA Red Bull KTM Ajo Kalex 1'37.018 0.848 / 0.190
10 Fabio DI GIANNANTONIO +EGO Speed Up Speed Up 1'37.019 0.849 / 0.001
11 Marcos RAMIREZ Tennor American Racing Kalex 1'37.083 0.913 / 0.064
12 Thomas LUTHI Liqui Moly Intact GP Kalex 1'37.085 0.915 / 0.002
13 Jorge NAVARRO +EGO Speed Up Speed Up 1'37.089 0.919 / 0.004
14 Hafizh SYAHRIN Oceanica Aspar Team Moto2 Speed Up 1'37.106 0.936 / 0.017
15 Hector GARZO Flexbox HP 40 Kalex 1'37.328 1.158 / 0.222
16 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing Team Kalex 1'37.425 1.255 / 0.097
17 Jake DIXON Petronas Sprinta Racing Kalex 1'37.435 1.265 / 0.010
18 Joe ROBERTS Tennor American Racing Kalex 1'37.666 1.496 / 0.231
19 Nicolò BULEGA Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'37.093 0.129 / 0.028
20 Lorenzo BALDASSARRI Flexbox HP 40 Kalex 1'37.094 0.130 / 0.001
21 Stefano MANZI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'37.275 0.311 / 0.181
22 Aron CANET Oceanica Aspar Team Moto2 Speed Up 1'37.347 0.383 / 0.072
23 Simone CORSI MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1'37.456 0.492 / 0.109
24 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'37.473 0.509 / 0.017
25 Kasma DANIEL Onexox TKKR SAG Team Kalex 1'37.726 0.762 / 0.253
26 Bo BENDSNEYDER NTS RW Racing GP NTS 1'37.826 0.862 / 0.100
27 Andi Farid IZDIHAR IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 1'38.373 1.409 / 0.547
28 Edgar PONS Federal Oil Gresini Moto2 Kalex 1'39.398 2.434 / 1.025
29 Jesko RAFFIN NTS RW Racing GP NTS 1'40.268 3.304 / 0.870

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: