Jegyek

Mahias győzelmével zárult a 2020-as Supersport szezon,...

Supersport
Mahias győzelmével zárult a 2020-as Supersport szezon, Sebestyén kiállni kényszerült
2020.10.18. 15:38
A Supersport estorili futamán szinte végig a Mahias, De Rosa, Öettl, Locatelli négyes volt harcban az első helyért, amiből végül
 
A rajtnál Andrea Locatelli kissé beragadt és az első pár kanyarnál is kedvezőtlenebb íveken kellett fordulnia, így sikerült elé kerülnie a Mahias, Öettl, De Rosa hármasnak és motorozott szinte az utolsó körig a negyedik helyen a regnáló Supersport világbajnok. Sebestyén Peti a tizenegyedik helyről vágott neki a futamnak, dacára annak, hogy a tegnap szerzett sérülése (a bal keze megsérült és bedagadt) már a reggeli bemelegítő edzésen is hátráltatta és mindössze egy kört tudott megtenni akkor a magyar motoros. Ennél fogva bár Peti megpróbálta a futamot, de végül kénytelen volt még a leintés előtt feladni a versenyt. Az utolsó körben bár Locatelli látszólag kiválóan megtervezett hajrát indított a győzelemért, azonban “csak” a második helyig jutott előre, a futamot végül Mahias nyerte, a dobogót pedig De Rosa tette teljessé az MV Agustával. Nem mellesleg Öettl bár csak az ötödik lett, mégis így sikerült Cluzel elé kerülnie a tabellán, megszerezve ezzel a világbajnoki bronzérmet.
 
A futam végeredménye:
 
1 L.  MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R  
2 A. LOCATELLI BARDAHL Evan Bros. WorldSSP Team Yamaha YZF R6 0.886
3 R. DE ROSA MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 0.888
4 S. ODENDAAL EAB Ten Kate Racing Yamaha YZF R6 1.018
5 P.  OETTL Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1.465
6 I.  VINALES Kallio Racing Yamaha YZF R6 1.670
7 M. GONZALEZ Kawasaki ParkinGO Team Kawasaki ZX-6R 3.566
8 H. SOOMER Kallio Racing Yamaha YZF R6 3.576
9 J.  CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 4.518
10 D. WEBB WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 11.695
11 K. HANIKA WRP Wepol Racing Yamaha YZF R6 12.553
12 A. BASSANI Soradis Yamaha Motoxracing Yamaha YZF R6 12.849
13 C. PEROLARI GMT94 Yamaha Yamaha YZF R6 15.531
14 C. ONCU Turkish Racing Team Kawasaki ZX-6R 15.592
15 A. VERDOIA bLU cRU WorldSSP by MS Racing Yamaha YZF R6 27.569
16 A. RUIZ CARRANZA EMPERADOR Racing Team Yamaha YZF R6 27.593
17 F.  FULIGNI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 30.338
18 K. MANFREDI Altogoo Racing Team Yamaha YZF R6 30.756
19 G. VAN STRAALEN MPM Routz Racing Team Yamaha YZF R6 38.461
20 P.  HOBELSBERGER Dynavolt Honda Honda CBR600RR 47.804
21 V.  FALCONE OXXO Yamaha Team Toth Yamaha YZF R6 1'16.817
22 V.  DA SILVA BARROS Palkalgar Yamaha - Evan Bros Yamaha YZF R6 1 Lap
RET SEBESTYÉN Péter OXXO Yamaha Team Toth Yamaha YZF R6 11 Laps
RET G. HENDRA PRATAMA bLU cRU WorldSSP by MS Racing Yamaha YZF R6 12 Laps
RET H. OKUBO Dynavolt Honda Honda CBR600RR  

Fotó: Kawasaki Puccetti Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: