Jegyek

Nakagami a győzelmet is elérhetőnek tartotta a Stájer...

MotoGP
Nakagami a győzelmet is elérhetőnek tartotta a Stájer Nagydíjon
2020.09.03. 20:06
Bár minden esélye megvolt rá, „csak” a hetedik hely jött össze a japán motorosnak a spielbergi második futamon.
 
Takaaki Nakagami már a Stájer Nagydíj első szabadedzésétől kezdve nagyszerű tempót mutatott, és bízott abban, hogy végre megszerezheti MotoGP-s pályafutása első győzelmét. A futam azonban nem jött ki jól számára a piros zászló miatt, így végül csak a hetedik helyig jutott. Nakagami természetesen csalódott, de úgy gondolja, jó hétvége áll mögötte – szavait a Crash.net szakoldal idézi:

„Természetesen kicsit csalódott vagyok, amiért csak a hetedik hely lett a vége. Nem jött jól a piros zászló, de ilyen a versenyzés. Ahogy láthattátok, az első versenyen mindent az irányításunk alatt tartottunk és dobogósok is lettünk, de azt gondoltam, hogy akár nyerhetünk is, viszont aztán megállították a versenyt és 12 körre újraindították. Másrészről viszont mind a két futamon a legjobbamat nyújtottam, és összességében fantasztikus hétvége volt. Nagyon várom már a következőt, mivel Misanóban újra az élen harcolhatunk. Köszönettel tartozom a csapatnak, amiért ennyire nagyszerű munkát végeztek.”

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: