Jegyek

Ogura szerezte meg a pole-t Misanóban, Arenas csak 13.

Moto3
Ogura szerezte meg a pole-t Misanóban, Arenas csak 13.
2020.09.12. 13:21
A japán első rajtelsőségét szerezte meg a kategóriában.
 
A Moto3-asok időmérő edzésével folytatódott a misanói versenyhétvége programja. Az első gyorskörök után Romano Fenati, Alonso Lopez, Niccolo Antonelli és Barry Baltus álltak továbbjutásra, ám szokás szerint fokozatosan változott a sorrend. Az utolsó percekre összeállt a boly, és végül Tony Arbolino, Fenati, Lopez, illetve Riccardo Rossi tudott továbbjutó időt motorozni.

A Q2 Ai Ogura elsőségével, és John McPhee bukásával indult. A megszokott javulások a szokásosnál jóval lassabban kezdődtek meg, majd végül Tatsuki Suzuki tudott robbantani, és átvette a vezetést Andrea Mignóval egyetemben. Az utolsó percekben aztán megint kialakult egy óriási boly, azonban Lopez ezt a bukása miatt már nem tudta kihasználni. A szélárnyékozásból végül aztán a jól kezdő japán jött ki legjobban, és behúzta a kvalifikációt Gabriel Rodrigo és honfitársa előtt. Mögöttük Migno, Fenati, Raul Fernandez, Celestino Vietti, Jeremy Alcoba, Arbolino és Filip Salac fért be a top10-be, míg Albert Arenas ezúttal csak 13. lett.

Az időmérő edzés végeredménye:
1 Ai OGURA Honda Team Asia Honda 1'42.403  
2 Gabriel RODRIGO Kömmerling Gresini Moto3 Honda 1'42.419 0.016 / 0.016
3 Tatsuki SUZUKI SIC58 Squadra Corse Honda 1'42.434 0.031 / 0.015
4 Andrea MIGNO SKY Racing Team VR46 KTM 1'42.445 0.042 / 0.011
5 Romano FENATI Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 1'42.604 0.201 / 0.159
6 Raul FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KTM 1'42.656 0.253 / 0.052
7 Celestino VIETTI SKY Racing Team VR46 KTM 1'42.781 0.378 / 0.125
8 Jeremy ALCOBA Kömmerling Gresini Moto3 Honda 1'42.808 0.405 / 0.027
9 Tony ARBOLINO Rivacold Snipers Team Honda 1'42.865 0.462 / 0.057
10 Filip SALAC Rivacold Snipers Team Honda 1'42.908 0.505 / 0.043
11 Sergio GARCIA Estrella Galicia 0,0 Honda 1'42.994 0.591 / 0.086
12 Riccardo ROSSI BOE Skull Rider Facile Energy KTM 1'43.007 0.604 / 0.013
13 Albert ARENAS Pull&Bear Aspar Team Moto3 KTM 1'43.054 0.651 / 0.047
14 Jaume MASIA Leopard Racing Honda 1'43.091 0.688 / 0.037
15 Dennis FOGGIA Leopard Racing Honda 1'43.115 0.712 / 0.024
16 Stefano NEPA Pull&Bear Aspar Team Moto3 KTM 1'43.198 0.795 / 0.083
17 John MCPHEE Petronas Sprinta Racing Honda 1'43.327 0.924 / 0.129
18 Alonso LOPEZ Sterilgarda Max Racing Team Husqvarna 1'43.718 1.315 / 0.391
19 Darryn BINDER CIP Green Power KTM 1'43.307 0.776 / 0.104
20 Niccolò ANTONELLI SIC58 Squadra Corse Honda 1'43.402 0.871 / 0.095
21 Ayumu SASAKI Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'43.571 1.040 / 0.169
22 Carlos TATAY Reale Avintia Moto3 KTM 1'43.595 1.064 / 0.024
23 Davide PIZZOLI BOE Skull Rider Facile Energy KTM 1'43.643 1.112 / 0.048
24 Khairul Idham PAWI Petronas Sprinta Racing Honda 1'43.889 1.358 / 0.246
25 Kaito TOBA Red Bull KTM Ajo KTM 1'43.905 1.374 / 0.016
26 Jason DUPASQUIER CarXpert PruestelGP KTM 1'44.004 1.473 / 0.099
27 Ryusei YAMANAKA Estrella Galicia 0,0 Honda 1'44.070 1.539 / 0.066
28 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'44.073 1.542 / 0.003
29 Barry BALTUS CarXpert PruestelGP KTM 1'44.109 1.578 / 0.036
30 Yuki KUNII Honda Team Asia Honda 1'44.445 1.914 / 0.336
31 Maximilian KOFLER CIP Green Power KTM 1'44.612 2.081 / 0.167

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: