Jegyek

Rins: „Előreléptünk tavalyhoz képest”

MotoGP
Rins: „Előreléptünk tavalyhoz képest”
2020.02.26. 08:02
Erős előszezonon van túl a Suzuki párosa, és mindkét spanyol versenyző abban bízik, hogy a remek versenytempót a jövő hétvégi évadnyitóra is át tudják majd ültetni.
 
Lapigazgatót keresünk! Részletek ide kattintva. (x)

Már tavaly is nyert két futamot Alex Rins révén a Suzuki, az idei tesztidőszakban viszont a Yamaha mellett az egyik legerősebb gyártónak tűntek. A GSX-RR-en a motorblokkot és a vázat érintő fejlesztések is pozitív fogadtatásban részesültek a versenyzők részéről, akik közül Rinst többen a szezon egyik esélyesének tartják a hosszabb etapokon mutatott tempó alapján, amely a leggyorsabbnak tűnő Maverick Vinales szintjéhez volt közel. Maga a spanyol motoros is roppant elégedetten értékelt a katari gyakorlás utolsó napját követően:
 
„Nagyon boldog vagyok: első voltam az első napon, második a másodikon, harmadik a harmadikon!” – idézi Rinst a Crash.net. „Igazából mindent kipróbáltunk, amit ki kellett próbálnunk, a csapat pedig remekül dolgozott. Tettünk egy lépést előre tavalyhoz képest, és magabiztos vagyok, legalábbis az első versenyt illetően. Szeretek lépésről lépésre haladni, szóval nem is gondolkodom hosszú távon egyelőre, de az biztos, hogy készen állok az első szabadedzésre! A top 15 nagyon közel van egymáshoz, szóval szerintem izgalmas nagydíjra van kilátás!”
 
A csapattárs Joan Mir, akinek első MotoGP-s idényére egy sérülés is rányomta a bélyegét, ugyancsak optimistán várja a jövő hétvégén sorra kerülő szezonnyitó Katari Nagydíjat: „Sikeres teszten vagyunk túl, minden nap javítottam a köridőmön és a tempómon, és nagyon elégedett vagyok a motorral. Most már csak így kell folytatnunk, mert minden a jó irányba halad. Nagyon közel vagyunk a legjobbakhoz, és erős a tempónk, de persze a futam más tészta lehet. Hihetetlen munkát végzett a csapat, szóval lássuk, mi történik!”
 
Fotó: Suzuki Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: