Jegyek

Sargeanté a második futam, a vezetést is visszavette a...

Egyéb autósport
Sargeanté a második futam, a vezetést is visszavette a bajnokságban
2020.08.30. 10:26
Nem lehetett megállítani az amerikait az F3-as második futamon Belgiumban, mögötte Vesti és Lawson végzett.
 
A Formula-3-as mezőny második futamával folytatódott a Belga Nagydíj 2020-as programja, az élen a Richard Verschoor, Liam Lawson, Logan Sargeant hármassal. A lámpák kialvását követően Verschoor nagyon jól eljött, Lawson viszont három helyet veszített, így visszaesett az ötödikre. Sargeant már a Kemmel-egyenes végén támadta holland versenytársát, és a harmadik körben végül sikerült is megelőznie, majd nem sokkal később Frederic Vesti is előre lépett, ahogyan a 17 éves Theo Pourchaire is.

A virtuális biztonsági autóval is volt dolga a versenyzőknek, ugyanis az egyik újonc, Chovet a pálya első szektorának végén ütközött a falba. Az újraindítás után Alexander Peroni rögtön kettőt is tudott előzni, azonban David Beckmann visszavette a helyét, az élen viszont Sargeant az élen egy kisebb előnyt tudott kiépíteni, majd az események lecsendesedni látszottak. A verseny feléhez érve Verschoor folyamatosan esett vissza, Pourchaire és Lawson pedig a dobogó legalsó fokáért vívott hatalmas csatát.

A 13. körben az élen haladó premás ismét motorproblémval küzdhetett, és rohamosan vesztett az előnyéből, olyannyira, hogy Vesti szinte azonnal egy másodpercen belül autózott, de végül nem sikerült legyőznie a csapattársát, így Sargeant visszavette a vezetést a bajnokságban Oscar Piastritól.

A 2. futam végeredménye:

Fotó: Prema Racing / Twitter

 
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: