Jegyek

Vinales még sosem tapasztalt ilyen fékhibát karrierje során

MotoGP
Vinales még sosem tapasztalt ilyen fékhibát karrierje során
2020.08.23. 19:16
A spanyol semmit nem tudott kezdeni a fékproblémájával, hiába jelezte már a futam elején, hogy baj van.
 
Érdekes és egyben hajmeresztő esetnek lehettünk szemtanúi a gyorsaságimotoros-világbajnokság Stájer Nagydíján: a futam 13. körében Maverick Vinales jelezte, hogy gond van a motorjával, majd négy körrel később az első fékjei teljesen elmentek és kénytelen volt leugrani a motorjáról, ami a falba csapódott, ezzel piros zászlót előidézve – Vinales a leintés után elmagyarázta, mi is történt pontosan:

„Gyors voltam és remekül mentem az első pár körben, nyomást gyakoroltam Dovira, de mivel nem volt meg teljesen a tempóm, így ahogy láthattátok, nem tudtam megelőzni” – idézi a yamahás szavait a Motorsport.com szakoldal.  „Egyszer előztem, és utána azt mondtam: oké, most már tudok menni előtte, aztán az egyenesben simán visszavette a helyét. Vártam, hogy felvegyem a ritmust, majd az első féknyomás hirtelen elkezdett eltűnni, és egyszer ki is mentem a pályáról.”

„Megtettem három nagyon lassú kört 1:26-on belül, utána visszamentem 1:24-be, majd ismét elmentek a fékek és Quartararo, Valentino, és Petrucci is elém került. Megint jók lettek a fékek, így simán mentem 1:22-1.24-es időket és felzárkóztam Valentinóra és Fabióra, aztán teljesen hirtelen az egyik fék egyszerűen felrobbant, és semmit nem tudtam csinálni. Ilyet még sosem tapasztaltam a Motogp-s karrierem alatt.”

Fotó: MotoGP Media
 
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: