Jegyek

Visszapillantó: Katalán Nagydíj – Repsolos tarolás

MotoGP
Visszapillantó: Katalán Nagydíj – Repsolos tarolás
2019.12.23. 14:03
Elérkezett az év vége, és szokásunkhoz híven idén is egyesével felidézzük a MotoGP-futamok eseményeit. Barcelonában már az első körök után eldőltek a legfontosabb kérdések – meg az esélyesek nagy része is…
 
Jorge Lorenzo számára főként a küszködésről szólt a 2019-es idény első harmada (is), éppen ezért volt meglepő, amikor a Katalán GP elején feltűnt az élbolyban a Repsol Hondával. Talán a hirtelen jött lehetőségnek is volt köszönhető aztán, ami történt: a 10-es kanyar féktávján elcsúszott, és sodorta magával Andrea Doviziosót, Maverick Vinalest és Valentino Rossit is, így rögtön a verseny első szakaszában három esélyes is búcsúzott.
 
Az éppen a baleset előtt az élre álló Marc Marquez kimaradt mindebből, s így végül kényelmes győzelmet aratott, s összetettben is hirtelen elugrott üldözőitől. Mögötte Fabio Quartararo ért be, így a Petronas Yamaha újonca végre megszerezte első MotoGP-s dobogóját, míg a harmadik helyen Danilo Petrucci látta meg a kockás zászlót. Az említett tömegbukás mellett is történt több kiesés, így csupán 13 versenyzőt értékeltek a leintéskor. Írásos összefoglaló ITT, videós összeállítások alább (a YouTube-ra átkattintva):
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: