Jegyek

Zarco örül annak, hogy több helyszínen is két futamot...

MotoGP
Zarco örül annak, hogy több helyszínen is két futamot rendeznek
2020.06.21. 19:36
A francia versenyző szerint ez segíthet neki abban, hogy jobban megismerje a Ducatit.
 
Az idei szezonban öt helyszínen rendeznek két futamot egymás utáni hétvégéken. Sokan úgy vélik, hogy ez leginkább az újonc versenyzőknek segíthet abban, hogy jobban megismerjék a MotoGP-t, de Johann Zarco úgy gondolja, hogy számára is előnyt jelenthet az idei versenynaptár.

A francia versenyző eddig három évet töltött a MotoGP-ben, abból kettőt Yamahával versenyzett. A tavalyi szezont a KTM gyári csapatával kezdte, majd az év felénél szerződést bontottak, és az LCR Hondánál fejezte be az idényt. A 2019-es év végi teszteket sérülés miatt ki kellett hagynia, így csak Sepangban és Katarban próbálhatta ki az idei motorját, ezért úgy érzi, hogy a dupla futamok és a sűrű menetrend segítheti őt abban, hogy jobban megismerje a Ducatit, és összeszokjon az Avintia Racing csapatával.

„Egészen jónak látom az új menetrendet” – idézi Zarco szavait a Crash.Net. „Örültem neki, amikor megláttam, és úgy gondolom, hogy érdekes lesz két egymás utáni hétvége ugyanazon a helyszínen, mert még meg kell ismernem a Ducatit. Jelenleg hat napnyi tapasztalatom van a motorral, ezért jó lesz, hogy duplázunk néhány helyszínen. Sokszor három egymás utáni versenyhétvégénk lesz idén, de nekem tetszik ez a terv, mert jó lesz a csapattal maradni ilyen hosszú szünet után.”

Továbbá Raul Romero, az Avintia csapatfőnöke azt nyilatkozta a Motorsport.com szakoldalnak, szeretnék, hogy Zarco jövőre is náluk versenyezzen, annak ellenére, hogy olyan pletykákat hallani, miszerint a Pramac Racinghez, Jack Miller helyére vinnék a franciát: „Tito Rabatnak szerződése van velünk 2021-re, és szeretnénk Johann Zarcót is megtartani. A Ducati semmi mást nem mond egyelőre. Sokat beszélek velük, de még nem nyilatkoztak a terveikről.”

Emellett úgy tudni, az olaszok Jorge Martinnak kínáltak lehetőséget, hogy jövőre a Pramacnál versenyezzen, ám még hivatalos bejelentés nem történt, és a Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti is azt mondta, egyelőre tisztázatlan a jövő év, viszont szeretnék, hogy Francesco Bagnaia maradjon: „Még csak 23 éves, és ő egy olyan versenyző, akit meg szeretnénk tartani. De egy időben szeretnénk észrevehető javulást látni 2019-hez képest. Megvárjuk, hogyan alakul a szezon, és utána döntünk.”

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2020  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: