Jegyek

A Honda már a 2014-es autó építésére is koncentrál

WTCR
A Honda már a 2014-es autó építésére is koncentrál
2013.06.15. 16:41
Amennyiben jövőre tényleg bevezetik a részleteiben továbbra sem tisztázott új szabályrendszert, a Honda néhány hónapon belül tervezhet ismét egy vadonatúj autót, amellyel a túraautó-világbajnokság mezőnyében szerepelhet.
 
Eredetileg 2015-re tervezték az új regulák bevezetését, így a jelenlegi Civic is két évig koptatta volna a versenypályák aszfaltját. Csakhogy – állítólag a június végén végre döntést hozó Citroen miatt is – végül egy évvel előbbre hozták a szabálymódosításokat, így a Honda szűk egy éven belül ismét egy teljesen új autót építhet a WTCC-be. Márpedig ez mindenképp azzal jár, hogy valamelyest kevesebb figyelmet és munkát tudnak fordítani a 2013-as kocsira. „Az idei autó fejlesztését valamelyest visszafogtuk” – idézi William de Braekeleer, a Honda WTCC projektvezetőjének szavait a MotorSport-Total.com. „Például azokat a dolgokat, amelyeket most fejlesztünk, csak szeptemberben állítjuk csatasorba.”
Remélhetőleg a Hondák idei teljesítményében nem látszik majd meg a kétfelé koncentrálás, s így Michelisz Norbi továbbra is gyűjtögetheti a dobogós helyezéseket

Bár a szabályok részletei továbbra sem tisztázottak, nyilvánvalóan neki kell kezdeni már most a 2014-es munkálatoknak. „Ez egyértelműen nyomás alá helyezi a csapatot” – szögezte le De Braekeleer. Ugyanakkor a projektvezető elismeri, hogy amennyiben ez a módosítás 2014-re több gyártó csatlakozását eredményezné a világbajnokság mezőnyéhez, az mindenképp pozitív fejlemény lenne a sorozat történetében, s épp ezért döntött a japán gyár is „alapos megfontolás” után úgy, hogy már jövőre új autót építenek. „Ez végül is a bajnokság színvonalának javára válik, és ebből mindenki profitál, így a Honda is” – fogalmazott De Braekeleer.
 
Abban pedig bízzunk, hogy azért annyira foglalkoznak az idei esztendővel is, hogy Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport számára továbbra is elérhetők legyenek a dobogós helyezések.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: