Jegyek

A Hondának még mindig a hosszú egyenesekben kell javulnia

WTCR
A Hondának még mindig a hosszú egyenesekben kell javulnia
2013.06.05. 13:03
A salzburgringi viadalok is egyértelműen rávilágítottak, hogy mi jelenleg a Honda Civic gyengesége: a kocsinak még mindig nem megfelelő a végsebessége, így a hosszú egyenesekkel tűzdelt osztrák pályán hatalmas hátrányban voltak például a Chevrolet-vel szemben. A probléma ismert, most már „csak” meg kell oldani.
 
„Azt gondolom, ez eléggé nyilvánvaló volt” – válaszolta Monteiro, a JAS Motorsport versenyzője a német MotorSport-Total.com azon kérdésére, hogy miért szenvedtek a Hondák bő két hete Ausztriában. Ugyanis egyértelműen szenvedtek: a hosszú egyenest tartalmazó második szektorban rengeteg időt vesztettek a többiekhez képest, s különösen a Chevrolet-vel összehasonlítva szembetűnő a különbség a végsebességet illetően.
 
Daisuke Horiuchi, a motorfejlesztésért felelős részleg vezetője így fogalmazott: „A hosszú egyeneseket tartalmazó pályákon több teljesítményre van szükségünk, és ahhoz, hogy a légellenállást csökkentsük, módosítani kell az aerodinamikán.” Ez azonban nem újdonság, ahogy Monteiro szavaiból is kiderül: „Tudjuk a problémát, és dolgozunk rajta.”
A Salzburgringen nagy hátrányban voltak a hondások
 
Ugyanakkor nem mindenhol van ekkora hátrányban a Honda, mint a Salzburgringen volt: Szlovákiában például már megszerezték első győzelmüket. „A Slovakiaringen és a Hungaroringen, valamint Marrakechben is jól álltunk. Jelenleg úgy tűnik, az ilyen pályák jobban fekszenek nekünk. A mi kocsink különösen városi pályákon működik nagyon jól” – vélekedett Monteiro. Az viszont tény, hogy „még mindig nagy a távolság” a Honda és a többiek között, ahogy Gabriele Tarquini is fogalmazott a német szakoldalnak.
 
Ausztriában nyilvánvalóan az sem segítette őket, hogy először futottak a maximális, 40 kilós pluszsúllyal, amely egyébként Moszkvában is így lesz. „Ez egy tényező, ez teljesen világos” – mondta a 2009-es világbajnok, akivel egyetértett portugál csapattársa is: „Az ilyen hosszú egyenesekben a pluszsúly biztosan nem segít, sokkal inkább hátrány.” Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a három, Hondával versenyző pilóta – Tarquini és Monteiro mellett a Zengő Motorsport Civicjét terelgető Michelisz Norbert – összességében kevesebb pontot szereztek a salzburgi hétvége folyamán, mint a Chevy-vel a világbajnokságot jelentős előnnyel vezető Yvan Muller.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: