Jegyek

Bartholemy beszélt Redding lehetőségeiről

MotoGP
Bartholemy beszélt Redding lehetőségeiről
2014.09.02. 10:58
A britek reménysége, Scott Redding jövője továbbra is igen bizonytalan, maga a menedzsere, Michael Bartholemy is csak lehetőségekről, esetleges forgatókönyvekről tud nyilatkozni, biztosat egyelőre ő sem tud. Egy dolog, ami vitathatatlan: Scott tehetsége, ami többeknek is vonzó, a fő cél viszont továbbra is egy RC213V.
 
A MotoGP újonca, Scott Redding egyre jobb teljesítményt nyújt Open kategóriás Hondáján, több edzésen maga mögé tudta utasítani Factory Hondán ülő csapattársát, Alvaro Bautistát. Sőt, a pontversenyben csupán öt ponttal marad el a spanyoltól, ezzel a 12. helyen áll. Ehhez természetesen kell Bautista szenvedése is, aki az elmúlt néhány futamon egyáltalán nem találja a helyes beállításokat. Ez persze semmit sem von le a brit érdemeiből, aki stabilan hozza a legjobb Open hondás szerepét. Meggyőző teljesítménye ellenére viszont korántsem mondható biztosnak jövője, aminek fő oka, hogy elképzelhető, jelenlegi szerződésének feltételeit nem tudja majd teljesíteni a Gresini Racing, akiknek anyagi gondjaik támadtak.
 
A helyzetet Scott menedzsere, Michael Bartholemy (egyben a Marc VDS Racing Team vezetője) vázolta a motogp.com-nak: „Július 31-én megkaptuk a gyári motorról szóló megerősítést a Hondától és a Gresinitől, ettől elég nyugodt helyzetbe kerültünk, mivel ez az, amit akartunk, ezért és így írtuk alá a szerződést velük, szóval elég boldogak voltunk. Aztán néhány nappal később Fausto beszélt velünk, és elmondta, anyagi gondjai vannak a jövő évre, és nem tudja, megengedheti-e magának a motort, vagy sem, szóval attól a pillanattól kis probléma adódott. Ekkor a HRC-től Nakamoto és Suppo garantálták számunkra, hogy Scott gyári Hondán lesz jövőre, de meg kell nézniük, hol mehet az a motor. Úgy hiszem, Lucióval (Cecchinello) és Asparral beszélnek, és ajánlatot tettek nekünk. Szóval valamivel több, mint egy héttel később egy másik ajánlat volt az asztalunkon a motorral kapcsolatban.”
Nem valószínű az újraegyesülésről szóló forgatókönyv
 
Olyan elképzelések is napvilágot láttak, hogy Redding egykori csapata, – ahol menedzsere a vezető – a Marc VDS felléphet a királykategóriába, és a brit versenyző abban a csapatban ülhetne fel az RCV-re 2015-ben. Ezt Bartholemy cáfolta: „Nem tudom, mi a helyzet Lucióval és Asparral, ötletem sincs. Miután megkaptam ezt a lehetőséget a HRC-től, meglátogattam Marcot (van der Straten, a Marc VDS tulajdonosa), és ő támogatni akarja Scottot, de nem akarja ezt 100%-ban lefedni. Ezt teljesen megértem. A segítség, amit Marc nyújtott nekünk rövid idő alatt a következő három szezonra, egy olyan projekttel, mint ez, olyan, amilyet soha, senki nem adott volna nekünk, szóval ismét emelnem kell kalapom előtte. De határozottan nincs meg mindenünk ahhoz, hogy ez megtörténjen jövőre.”
Vajon hol mehet jövőre?
 
Mindemellett más gyártók is érdeklődnek Scott iránt, a Ducati például már korábban jelezte, ha minden kötél szakad a Hondánál, ők szívesen látnák Reddinget náluk. A menedzser most viszont három gyártóról is megemlített, akiket nem nevezett meg. „Emellett két gyár is van, akik nagyon érdeklődnek aziránt, hogy Scott az ő motorjukon legyen a következő két szezonban.  És van egy másik gyártó, akik szintén érdeklődnek Scott iránt 2016-ra, de ők egy másik csapatban „parkoltatnák” őt a következő évben. Szóval annak ellenére, hogy minden későn történik, még mindig nagyon nagy a kereslet iránta, és sok ember akarja őt. Most meg kell várnunk, mivel hozakodhat elő a Honda, és azt is, hogy szabadok lehetünk-e a Gresini szerződéstől, szóval ez a munka áll előttünk” – fejezte be Bartholemy. A szituáció tehát koránt sem egyszerű. De vajon a bolognaiakon kívül kik érdeklődhetnek még Scott iránt? Nektek mi a véleményetek?
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: