Jegyek

Bautista erős versenyben bízik a második sor végéről

MotoGP
Bautista erős versenyben bízik a második sor végéről
2013.10.12. 11:52
Alvaro Bautista a hatodik rajthelyet szerezte meg a Maláj Nagydíjon, amely állítása szerint nem rossz eredmény a pénteki bukás tükrében, s bízik benne, hogy erős futamot teljesíthet vasárnap.
 
Bautista remek tempóban kezdte a sepangi hétvégét, de aztán péntek délután bukott, s ez így kicsit visszavetette őt és a csapatot is. Ám sem a spanyol, sem a gresinisek nem adták fel, s az időmérőre ismét sikerült valamelyest javítani a Hondán, amellyel végül a hatodik legjobb időt motorozta a pilóta. Bautista szerint az általuk elvégzett munka jobban is kifizetődhetett volna, ám bízik benne, hogy erős teljesítményt nyújthat a magyar idő szerint vasárnap tíz órakor rajtoló viadalon.
 
Alvaro Bautista, 6. rajthely, 2’00.974
„A második sor nem rossz, tekintve, hogy milyen kemény napunk volt tegnap. Keményen dolgoztunk ma délelőtt, hogy javítsunk a tempónkon, és sikerült kicsit fejlődnünk, de nem eleget. Egy másik beállításon dolgoztunk az utolsó szabadedzésen az alapján, amit használtunk a szezon előtti teszten, s jól is éreztem magam vele, de ez csak egy körig tartott, mert akadt egy kis problémánk. Szóval úgy mentünk ki az időmérőre, hogy nem voltunk teljesen magabiztosak a beállításokat, valamint a pálya állapotát tekintve, mivel az nem volt tökéletes néhány helyen az esőnek köszönhetően. Összességében, ha a kemény munka jobban kifizetődött volna, sokkal gyorsabb is lehettem volna, de a második sor még így is fontos. Van pár beállítással kapcsolatos dolog, amit ellenőriznünk kell majd a reggeli bemelegítésen, s utána remélhetőleg egy erős futamunk lehet.”
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: