Jegyek

Brno, 1. nap: Versenyzői nyilatkozatok

MotoGP
Brno, 1. nap: Versenyzői nyilatkozatok
2014.08.15. 18:10
A mai napon elkezdődött a MotoGP idei tizenegyedik versenyhétvégéje a csehországi Brnóban. Míg az első szabadedzést kellemes, napos körülmények között rendezték meg, délutánra megérkezett az eső, ami mint mindig, most is kicsit megkavarta az erőviszonyokat.
 
Véget ért a MotoGP brnói versenyhétvégéjének első napja. Az első szabadedzést (nem nagy meglepetésre) Marc Marquez nyerte Lorenzo és Pedrosa előtt. A délutáni tréningen viszont már borult a papírforma, a szerencse közbenjárásával Andrea Iannone ragadta magához az elsőséget, Barbera és Marquez végeztek mögötte. Mostani cikkünkben a legjobbak véleményét olvashatjátok a mai napról.
 
Repsol Honda

Marc Marquez, 1. hely, 1’56.803
„Örülök annak, ahogyan mentek az edzések, mivel a pálya alaposam megváltozott ahhoz képest, amikor itt teszteltünk. Számítottunk erre, és az etapok szerint alkalmazkodtunk a beállításokkal, bár még mindig nem vagyok teljesen elégedett. Délután, amikor nedves volt a pálya – különösen a második szabadedzés elején – képes voltam következetesen körözni, és jól éreztem magam, ami fontos. Meglátjuk, milyen lesz holnap az időjárás, és tudunk-e egy jó kvalifikációt teljesíteni.”

Dani Pedrosa, 3. hely, 1’56.855
„Jól ment a mai nap számunkra. Volt egy edzésünk száraz, és egy edzésünk nedves körülmények között, és úgy gondolom, összességében több száraz időre van szükségünk, hogy tesztelni tudjuk a különböző gumi beállításokat. Jó nap volt, és már alig várjuk, hogy holnap visszatérjünk a munkához.”
 
Movistar Yamaha MotoGP

Jorge Lorenzo, 2. hely, 1’56.840
„A délelőtti, száraz körülmények között mutatott teljesítményünkön eléggé meglepődtem. Az elejétől fogva rendben volt, de éreztem, hogy sok mindent be kell állítanunk, szóval rengeteget fejlődhettünk. Sajnos azonban délután esett, s ilyen körülmények között még mindig elég messze vagyunk az elejétől. Dolgoznunk kell a vizes beállításokon, mert úgy tűnik, szombaton is esni fog, vasárnap viszont nem. Holnap szeretnénk akkor is gyorsak lenni, ha nedves lesz a pálya; úgy vélem, szárazon elég jók vagyunk.”

Valentino Rossi, 5. hely, 1’57.065
„Délelőtt száraz beállításokkal és száraz abroncsokon motorozhattunk, délután azonban sajnos eleredt az eső. Kár érte, mert javítanunk kellene a beállításokon, másrészt viszont sikerült néhány kört megtennem vizes aszfalton. Kipróbáltam a gépet a vizes gumikon, s az első benyomás nem volt túl rossz, de dolgoznunk kell még, hogy fejlődjünk. A lehető leghamarabb fel kell készítenünk a motort, mert egy edzést elbuktunk ezzel, ugyanakkor tiszta elképzelésünknek kell arról is lenni, hogy mit tegyünk, ha esős lesz az idő. Együtt kell dolgoznunk a csapattal, s készen kell állnunk holnapra. Nedves körülmények között kicsit veszítünk a kigyorsításokon. A gond az, hogy bár harmadik lettem a vízen, a riválisok egy másodperccel gyorsabbak voltak. Úgy tűnik, nagyon erősek.”

NGM Forward Racing
 

Aleix Espargaro, 4. hely, 1’57.002
„Ma reggel az elejével küzdöttünk, mert a motor nem úgy fordult, ahogy szerettem volna. Nagy változtatásokat eszközöltünk a második szabadedzésre, és az első benyomás pozitív volt, de nem tudtam jóváhagyni a megoldásokat, amiket teszteltünk, mivel elkezdett esni. Kár volt, mert aztán a pálya elkezdett száradni, szóval nem igazán tudtunk finomítani a beállításokon. Ha ilyenek lesznek a körülmények vasárnap, nagyon nehéz verseny lesz, mert a pálya fele teljesen száraz volt, míg a másik fele nedves.”

LCR Honda
 

Stefan Bradl, 6. hely, 1’57.084
„Ma hatodikak lettünk az összesített tabellán, amely rendben van. A jó hír, hogy mindössze két tizedmásodperccel vagyunk lassabbak az élmenőknél. A délelőtti tréningen elég kiegyensúlyozottak voltunk, s nagyon optimistán tekintek előre a hétvégére, hogy jó tempónk lehet szárazon. Délután pedig vizes pályán köröztünk, s az érzés jó volt. Most szeretnénk néhány dolgot beállítani, vizes és száraz pályára egyaránt, hogy javítsunk a motor finomhangolásán. Szóval összességében a hétvégénk eddig abszolút rendben van.”
 
Ducati Team
 

Andrea Dovizioso, 7. hely, 1’57.169
„Ma délelőtt remekül kezdtünk, s a köridőink is közel voltak az elejéhez, noha még a végén is ugyanazokat a gumikat használtam, mint az egész edzésen. A motor elején még javítanunk kell, különösen a kanyarok kijáratán, de mindent egybevetve ez egy jó kezdés volt. A délutáni tréning nem volt túl hasznos a nedves pályára vonatkozó munkát illetően, mivel nem volt túl sok víz, de mindig fontos, hogy kimenj ilyen körülmények között: a most begyűjtött adatok még jól jöhetnek akár vasárnap is, szóval ez mindenképp mégis csak hasznos gyakorlás volt.”

Michele Pirro, 11. hely, 1’58.040
„Délelőtt nagyon boldog voltam, mert annak ellenére, hogy már közel két hónapja nem motoroztam, rögtön egy másodperccel meg tudtam javítani a tavalyi időmet: ez pozitív, mert azt jelenti, hogy a motor fejlődött. Sajnos a délutáni etapot tönkretette az eső: volt néhány beállítási problémám a vízen, amelyeket nem is sikerült megoldanom a leintés előtt. Remélem, holnapra javul az időjárás, s megpróbálok a legjobb tízbe kerülni.”

Cal Crutchlow, 14. hely, 1’58.340
„Sajnos a mai nap nem a tervek szerint alakult, s az első edzésen nagyon szenvedtünk. Volt néhány tervünk a második tréningre, de aztán jött az eső, ezért nagyon csalódottak vagyunk, hiszen elképzelhető, hogy holnap délelőtt is ez lesz a helyzet, s ez azt jelenti, hogy nem jutunk az első tízbe. Ki kell értékelnünk a helyzetet holnap, de az esőben elégedett voltam a GP14-emmel: sokkal jobb volt, mint Assenben, szóval szerintem fejlődtünk ezen a téren. A száraz pályán azonban még jobban rá kell éreznem a gépre, s remélhetőleg a holnapi nap jobban alakul számunkra.”

Monster Yamaha Tech3
 

Pol Espargaro, 9. hely, 1’57.634
„Elég eseménydús első nap volt itt Brnóban, és sok hasznos információt gyűjtöttünk a hétvégére. Ma délután volt az első alkalom, amikor teljesen nedves körülmények között tesztelhettük a gépet, és az az igazság, hogy nagyon örülök annak, ahogyan az az etap ment. Elképesztő a tapadás a nedves gumiikon, szinte érintette a földet a könyököm, annak ellenére, hogy esett. Köszönetet kell mondjak Bradley-nek, mert sok kört tettem meg mögötte, és sokat tanultam mögötte haladva az ívekről és hogy milyen finoman kell menjek a nedves felszínen. Mentem néhány versenyképes időt és a ritmus is folyamatos volt, szóval természetesen van még mit javítani, de pozitív formában kezdtünk. A ma reggeli etapon valószínűleg egy kissé túl agresszívan motoroztam, olyan módon, ahogyan nem kéne menni a Yamahával ezen a pályán, szóval szerintem biztosan sokkal gyorsabbak lehetünk. Ezenfelül küzdöttünk néhány helyen, például a kanyarkijáraton, ahol a motor elég sokat csúszkált, és összességében kis hiányom van tapadásból, de biztosan meg tudjuk oldani ezt a problémát holnapra. A második szabadedzés alatt valójában a kemény abroncsot akartuk kipróbálni a tervek szerint, amivel nagyon jól éreztem magam Indianapolisban, de az az etap esőssé vált, szóval várnunk kell holnapig.”

Bradley Smith, 10. hely, 1’57.816
„A délutáni etapon azonnal jól éreztem magam a vizes felszínen, és a köridejeim hasonlóak voltak azokéhoz, akik majdnem 30 percig kint maradtak. A pálya végül elkezdett száradni, és nem éppen a határon nyomtam egyből, mivel a cél csak néhány értékes adat megszerzése volt. ez különösen hasznos, mivel úgy néz ki, holnap még vegyesebb körülmények lesznek, de összességében elégedett vagyok azzal, amit ma elértünk. Mindent egybevéve jó nap volt számomra, a vegyes körülmények ellenére is. Összességében azt mondanám, eddig szerencsések voltunk az időjárással idén, de mindig számítanunk kell arra, hogy jön az eső néha, mint ma is. Reggel mindkét motor kipróbáltam, és nagyon tiszta irányunk van, hogy milyen úton akarunk haladni a száraz beállítások terén, mivel képes voltam egy sokkal gyorsabb tempót vállalni a ma reggeli futás végén, szóval ezzel a beállítással folytatjuk.”

Pramac Racing
 

Yonny Hernandez, 8. hely, 1’57.190
„Elégedett vagyok a mai eredménnyel és azzal, hogy újra a top10-ben vagyok, de ezzel még nincs vége a történetnek! Sajnos délután esett, így nem tudtunk tovább dolgozni a száraz beállításokkal, az esőben pedig gondjaink akadtak a megfelelő irány megtalálásával. Valamennyit sikerült dolgoznunk nedves körülmények között is, de még fejlődnünk kell bizonyos területeken. Remélem, holnap még jobban teljesíthetek.”

Andrea Iannone, 12. hely (1. hely a második szabadedzésen), 1’58.061
„A délelőtti edzés nagyon kemény volt számomra, nem találtam a megfelelő érzést a motorral. A gép sokat mozgott, különösen a kanyarok kijáratán, s emiatt nehéz volt vezetni. Úgy gondoltam, problémám van, ezért megálltam a bokszban, hogy kijavítsuk, de amikor visszatértem a pályára, ugyanaz a gondom támadt, mint előtte. A második tréningen aztán sikerült egy jó kört összeraknom slick gumin, de a vizes pályán is gyors voltam. Ez az egyik első alkalom, hogy jól éreztem magam nedves aszfalton a Ducatival, s ez több önbizalmat ad az esős körülmények között.”

GO&FUN Gresini Honda
 

Scott Redding, 13. hely, 1’58.301
„Örülök a ma reggeli száraz szabadedzésnek, mert ez egy nehéz pálya számomra, és a Honda számára is szerintem, de valójában azonnal elég jól éreztem magam. Az egész etapon ugyanazt a gumit használtam, és utolsó nekifutásra csináltam meg a leggyorsabb körömet, és ez is nagyon jó. Végül délután lehetőségem volt kipróbálni a motort teljesen esős körülmények között, egy kicsit ideges voltam, és féltem is, azt kell, hogy mondjam… Azonban valójában nem volt rossz, gyorsan jött az önbizalom. Ez jó, mert már van néhány adatunk, és kicsit többet dolgozhatunk a nedves beállításokkal. Ez volt az első alkalom számomra teljesen vízen, és úgy vélem, nem volt rossz, mert ismét a leggyorsabb Open Honda voltam, mint szárazon. Holnap szeretnék kicsit közeledni az előttem lévő motorok csoportjához, mert még mindig nagy a rés, még akkor is, ha nehéz lesz, mert ezen a pályán sok helyen sok erőre van szükséged.”

Alvaro Bautista, 15. hely, 1’58.698
„Ugyanaz a helyzet, mint Indianapolisban: semmi érzés nem jön a hátsó gumitól, és emiatt az elejével is küzdök, nem tudok olyan gyorsan bemenni a kanyarba, ahogy akarok, a hátulja mindig csúszkál. Ez a helyzet nagyon frusztráló, mert semmit sem tudok tenni, egyszerűen nem tudok motorozni. A második szabadedzés alatt ugyanez volt a problémánk vízen. Ma délután néhány új beállítást akartunk tesztelni szárazon, de lehetetlen volt, szóval a mai nap katasztrófa volt. Holnap megpróbálunk a felfüggesztés beállításán dolgozni, hogy találjunk valamit, ami segíthet rajtunk.” 

 
Írta: Balogh Tamás és Keszthelyi Gábor
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: