Jegyek

Camier helyettesíti majd a gyógyuló Haydent

MotoGP
Camier helyettesíti majd a gyógyuló Haydent
2014.07.25. 09:26
Több, mint egy hét telt el Nicky Hayden operációja óta. A műtét utáni első vizsgálatokra kedden került sor, ahol jó híreket kapott. A csuklója megfelelően gyógyul. Viszont ennek ellenére is ki kell hagynia a következő két futamot, hogy teljesen egészségesen és fitten térhessen vissza a mezőnybe. Helyettese Leon Camier lesz.
 
Nicky Hayden Jerez óta folyamatosan szenvedett jobb csuklójával, így érthető, hogy a nyári szünetben ismét kés alá feküdt. A műtétre múlthét szerdán került sor az Oasis Center of San Diego nevű kórházban, a műtétet dr. James Chao végezte. Néhány napig a műtét után pihentette a műtött testrészt, aztán kedden eljött az első vizsgálat napja. Az orvos szerint rendben ment a műtét, sikeresnek bizonyult a beavatkozás, így Hayden fokozatosan visszanyeri majd csuklójának mozgásképességét. A vizsgálat során a gyógyulás érdekében is tettek néhány lépést, a műtött területre vérlemezekben gazdag plazmát fecskendeztek, ami segít a csontszerkezet regenerálódásában, valamint mágnes terápiát is bevetettek a gyorsabb rehabilitáció érdekében.

Az viszont már kevésbé jó hír, hogy a teljes gyógyuláshoz sok idő kell, így az amerikai kénytelen kihagyni az inianapolisi és a brnoi versenyeket. Annak érdekében, hogy 2006 világbajnoka az uborkaszezon alatt is formában maradjon, már kész van az edzésterv, így amikor visszatér, 100%-os állapotban hajthat tovább. A DRIVE M7 Aspar csapatnak egyértelműen szüksége van valakire, aki a két versenyen képviseli a csapatot Aoyama mellett. A választás Leon Camierre esett, aki már Catalunyában is ugrásra készen állt, akkor viszont nem volt szükség a munkálataira. Most teljesen más a helyzet, már biztos, hogy bemutatkozik a királykategóriában – igaz, jóval később, mint ahogyan azt a szezon előtt gondolta volna.
 
A műtétről, a gyógyulásról, valamint további terveiről Nicky Hayden a motogp.com-nak nyilatkozott. „Bár alávetni magad egy műtétnek általában nem pozitív dolog – már csak azért sem, mert rengeteg időt veszítesz – én örülök annak, ahogyan a műtét ment múlthéten. Néha nehéz, de tudjuk, hogy a sérülések a sportunk részei, és meg kell tanulnunk kezelni őket. Mindenki tudja, hogy a csuklóm gondokat okozott, különösen a legutóbbi versenyeken. Júniusban már megműtöttek, ami segített, hogy teljesítsem a szezon első felét, de az az igazság, hogy nagyon kényelmetlenül motoroztam, és nem voltam képes a legjobbamat teljesíteni. Szóval, a csapattal közösen úgy döntöttünk, meghozunk egy fontos döntést és egy nagyobb műtét alá vetem magam, hogy kezeljünk egy sérülést, ami már három éve kísér, akkor eltörtem a sajkacsontom, ami nem gyógyult jól. Dr. Chao szerint sikeres volt az operáció, és örülök, hogy a gyógyulásra figyelhetek.”

„A jobb csuklómat még mindig rögzíteni kell egy újabb hétre. Aztán elkezdem a rehabilitációs terápiát, aztán lassan visszanyerem a mozgékonyságom. Szeretném megköszönni a csapatnak, a szponzoroknak és a rajongóknak mindazt a támogatást, amit ezekben az időkben adnak. Az első vizsgálaton, egy héttel a műtét után kaptam egy vérlemezekben gazdag plazma injekciót, hogy segítse a csontok gyógyulását. Az orvos szerint a gyógyulásom jó úton halad, ami nagyon pozitív. Türelmet igényel, de ha már meghoztam a döntést, hogy megoperáltatom magam, ez a módja, hogy visszaszerezzem a legjobb énem. Úgy hoztam meg ezt a döntést, arra gondoltam, egészséges leszek a szezon végén, valamint már a jövő évre is gondoltam” – fejezte be a „Kentucky Kid”.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: