Jegyek

Coronel: „Bármi megtörténhet idén”

WTCR
Coronel: „Bármi megtörténhet idén”
2013.02.19. 10:35
Tom Coronel 2011-ben a 4., míg 2012-ben az 5. helyen végzett a túraautó-világbajnokságon az olasz ROAL Motorsport BMW-jével, vagyis mindkét évben harcban volt azért, hogy a három gyári Chevrolet pilóta után közvetlenül az ő neve következzen az év végi összesített eredménylistán. 2013-ban már nem lesz egy gyári Chevy sem a mezőnyben, ezért a holland elé új perspektívák tárultak.
 
„Az elmúlt két évben két külön bajnokság futott a WTCC-n belül. Az egyikben a Chevrolet-k versenyeztek egymással a bajnoki címért, a másikban pedig az összes többi versenyző a ’Best of the rest’ (’a legjobb a többiek közül’ – a szerk.) címért. Ami engem illet, számomra minden arról szólt az elmúlt két évben, hogy a legjobb BMW-pilóta legyek. De ez most megváltozott. Végre egy izgalmas szezon elé nézünk, amelyben bármi megtörténhet” – dörzsölte a tenyerét Coronel, akinek szavait a touring-cars.net idézte.

„Roberto (Ravaglia, a csapatfőnök – a szerk.), a csapat és én nagyon jól összeszoktunk az évek során, így biztos nem lesz semmilyen fennakadás a csapaton belül. Ráadásul, a BMW 320 TC nem egyszer megmutatta tavaly, hogy még mindig képes odaérni a mezőny legelejére. Mindez azt jelenti, hogy évek óta nem kezdhettem meg olyan jó helyzetből a szezont, mint most. A célom, hogy futamokat nyerjek és legalább a top3-ban végezzek az egyéni világbajnoki pontversenyben” – mondta el Coronel, aki tavaly annak ellenére is a legtöbb pontot szerezte a BMW-pilóták közül, hogy a bajor márka győzelmeit nem ő, hanem Michelisz Norbert és Stefano D’Aste szállította abban az évben. 2013-ban viszont a Zengő Motorsport márkaváltásával vélhetően kevesebb BMW lesz a mezőnyben, ami az állórajtos második futamok tekintetében könnyen pozícióba hozhatja Coronelt, úgyhogy a minden hájjal megkent hollandra mindenképp oda kell majd figyelni idén is.

Coronel bár bizakodva várja az új idény rajtját, ám nem ringatja magát hiú ábrándokba, tudja, hogy idén sem lesz egyszerű jó eredményeket elérni a WTCC-ben. „Nyilvánvalóan én is jól tudom, hogy a Chevrolet-k még idén is nagyon gyorsak lesznek, a gyári támogatás nélkül is. És az is a jövő zenéje egyelőre, hogy az új gyári Honda csapat mire lesz képes első teljes szezonjában a WTCC-ben” – tartott rögtönzött seregszemlét várhatóan legnagyobb 2013-as ellenfeleiről a holland, aki elszántabban várja ezt a szezont, mint eddig bármelyiket.

„2013-ban még intenzívebben fogok koncentrálni a WTCC-re, és még aprólékosabban fogok készülni a versenyekre, mint az eddigiekben. Roberto is így tesz majd, mivel mindketten felfogtuk, hogy mit érhetünk el az idei szezonban” – mondta el végül Coronel, aki szemlátomást vérszagot érez.   
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: