Jegyek

Fejlesztésre szorul az „anti-KTM”

Moto3
Fejlesztésre szorul az „anti-KTM”
2013.11.27. 22:03
Napvilágot láttak az első teljesítményadatok a Honda új Moto3-as versenygépével kapcsolatban, illetve ezzel együtt a HRC projektvezetője, Shinichi Kokubu is elismerte, hogy fejlesztésre szorul versenygépük.
 
Shinichi Kokubu, aki a Honda Moto3-as projektjét felügyeli, mind a HRC, mind a MotoGP világában óriási névnek számít, hiszen a 45 éves japán szakember részt vett a Honda NSR500 fejlesztésében és több mint tíz éve az RCV modellek (RC211V, RC212V és RC213V) projektvezetője. Jelen pillanatban tehát vitán felül Kokubu a HRC rangidős fejlesztőmérnöke, aki a japán gyártó legújabb Moto3-as projektjének egyik felelőse. A Honda új versenygépe a héten mutatkozott be az almériai teszten, amely során azonban a KTM egyik motorja sem volt jelen, hiszen az osztrák márka pilótái már múlt héten pályára gurultak ugyanitt. A kezdeti tapasztalatok mondhatni kissé kesernyésre sikerültek a Honda szakemberei számára, ugyanis a legjobb időt teljesítő Alex Rins (1’41.3), közel másfél másodperccel volt lassabb Jack Miller múlt héten, KTM-mel futott top idejénél. Emellett megemlítendő, hogy egy évvel ezelőtt Maverick Vinales 1’39.3-ra volt képes ugyanezen a pályán egy gyári KTM nyergében. Shinichi Kokubu erre csak annyit mondott:
 
„Mi csak tesztelni vagyunk itt, a KTM pedig egy kész, végletekig fejlesztett versenygéppel rendelkezik.” A japán szakembert arról is megkérdezték, hogy a KTM-hez hasonlóan a Honda is 81mm-es furattal rendelkező motorral próbálkozik-e majd 2014-ben, vagy maradnak a 2012-ben és 2013-ban használt 78mm-esnél. „Erről egyelőre még nem döntöttünk. Most csak ki szerettünk volna próbálni valamit. Annyi biztos, hogy ez az egyik hátrányunk a KTM-mel szemben. A mi versenygépünk egyszerűen nem olyan jó, mint a KTM-é, ez pedig nyilvánvaló.” – ismerte el Kokubu, aki azonban hozzátette, hogy más lehetőségek is vannak arra a furat növelésén kívül, hogy a motorteljesítmény nagyobb legyen. A HRC embere tulajdonképpen ezzel indokolta, hogy még miért nem döntöttek arról, hogy 2014-ben mekkora furatot használnak majd. Kokubu még hozzátette, hogy szinte biztosan több mint 4 lóerős hátrányuk van a KTM ellenében, azonban erre reális választ csak Jack Miller tudna adni, aki a 2013-as szezont egy FTR-Hondán teljesítette, most pedig már egy KTM-mel tesztel és készül a következő szezonra. Jövőre a Honda elsőszámú Moto3-as csapata az idei év alapján egyértelműen vb-favoritoknak számító Rins-Marquez duó lesz. Nagy kérdés, hogy az Estrella Galicia 0'0 nem nyúlt-e mellé azzal, hogy leváltotta KTM motorjait. Erre bizonyára majd csak 2014 áprilisában kapunk választ.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: