Jegyek

Futamelőzetes és menetrend – Katar

MotoGP
Futamelőzetes és menetrend – Katar
2015.03.24. 10:23
Vége a várakozásnak, ezen a héten kezdetét veszi a gyorsasági motoros világbajnokság. A szezonnyitót immár hagyományosan Katarban rendezik meg a Losail International Circuit nevezetű pályán, villanyfénynél. Ráadásul a menetrend miatt már csütörtöktől élvezhetjük a versenyhétvégét, egész biztos megéri majd ébren maradni.
 
A Katari Nagydíj különleges helyet foglal el a MotoGP történetében. 2007 óta ugyanis itt rendezik a szezonnyitókat, 2008 óta ráadásul villanyfénynél. Mindez az egyik legsajátságosabb versenyhétvégévé teszi a sivatagi megmérettetést. Ugyanakkor vannak hátulütői is. Naplemente után viszonylag gyorsan hűl a pálya, sokszor kiszámíthatatlan, mikor milyen körülmények fogadják a pilótákat. Ezt csak tovább nehezíti, hogy a pálya környezete miatt elég sok por kerülhet az aszfaltra. Losailban hatványozottan igaz, hogy aki a határon akar menni, annak nagyon ott kell lennie fejben.
Az aszfaltcsík madártávlatból
 
Maga a pálya 5380 méter hosszú, összesen 16 kanyar tarkítja. Ezekből 6 balkanyar, 10 pedig jobbkanyar, az egyenlőtlen terhelés miatt tehát elengedhetetlen az aszimmetrikus gumik használata. A célegyenes több, mint egy kilométer hosszú, egészen pontosan 1068 méter. Nem csoda, hogy a MotoGP-ben itt érik el az egyik legnagyobb végsebességüket. A jelenlegi sebességrekord 348,3 km/h, ami Andrea Dovizioso nevéhez fűződik. A pálya nyomvonala és szélessége lehetőséget ad arra, hogy a versenyzők több ponton is megelőzzék egymást. Katar emiatt rendre nagyon izgalmas futamokat hoz, biztosak vagyunk benne, hogy ez idén sem lesz másképp.
2015-ben is Marquez a legnagyobb favorit
 
A királykategóriában nagyon sok dologra figyelhetünk. A mezőny véleménye és a tesztek alapján továbbra is Marc Marquez az, akit le kell győzni, erre azonban talán nagyobb esély van 2015-ben, mint tavaly. Különösen itt, Katarban, hiszen a tesztek során ez volt az egyetlen helyszín, ahol nem ő végzett az élen. Sokak meglepetésére a Ducati párosa, Andrea Dovizioso és Andrea Iannone volt a leggyorsabb újdonsült GP 15-jükkel (igaz, összetettben Marquez közéjük férkőzött). Úgy tűnik tehát, könnyen beleszólhatnak a dobogós helyezések sorsába. Ehhez azonban Dani Pedrosának, Jorge Lorenzónak és Valentino Rossinak is lesz néhány szava. Elég sokesélyesnek látszik a szezonnyitó, a korábbi évekre alapozva pedig szinte biztosak lehetünk abban, hogy nagy csatában dől majd el, ki viheti haza a 25 pontot.
Rossi tavaly és tavalyelőtt is második lett Katarban, vajon idén is a győzelemért fog harcolni?
 
Kicsivel hátrébb is érdemes lesz figyelni az eseményeket. A visszatérő Suzuki és Aprilia kalandjai most kezdődnek igazán. Előbbi ráadásul akár a top 6-ban is reménykedhet, bár ehhez kétség kívül hibátlan munkát kell végezniük. A szatelliteknél továbbra is nagyon erős lehet a Tech 3 párosa, de Cal Crutchlow is nagyon élt Hondáján a holtszezonban, a Man-szigeti versenyző könnyen borsot törhet egykori alakulata orra alá. Az Open kategóriában árnyaltabb a kép, a Yamaha, a Honda és a Ducati is tudott egyet-egyet villanni, azt azonban nehéz megmondani, melyik márka melyik versenyzője lehet közülük a legjobb, vagy lesz-e olyan, aki lemásolja Aleix Espargaro tavalyi teljesítményét, és sok szatellit factory-s versenyzőt megizzaszt.
Crutchlow hamar ráérzett a Hondára
 
A Moto2 mezőnye idén még nem járt Katarban, azt azonban meg lehet tippelni, kik lehetnek elől. A tél egyik meglepetése Sam Lowes volt, ugyanis a frissített Speed Uppal ő volt az egyedüli, aki fel tudta venni a harcot a Kalexek sokaságával. Nagyot lépett előre Johann Zarco is, a francia nem egy tesztelsőséget tudhat magáénak. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a tavalyi bajnokról, Tito Rabatról, aki a valenciai szezonzáró óta csak arra készül, hogy megvédje címét. Nem lesz könnyű dolga, tekintve, hogy a szint nagyon magas ebben a géposztályban, sok tapasztalt versenyző ül erős motoron. Sajnos azonban ki kell mondani azt is, hogy nagyban beleszól majd a küzdelmekbe, hogy a 23 kalexes közül kik kapják meg a legfejlettebb alkatrészeket, már akár a mostani szezonnyitón is.
Lowes újra bajnok lehet egy 600-as kategóriában?
 
A legkisebbek esetében nagyon bátor az, aki egyértelmű esélyest mer megnevezni. Sokszor nagyon apró részleteken, vagy csak a szerencsén dől el, ki végez az első helyen, vagy ki csúszik le éppen a dobogóról. Azt azonban meg lehet mondani, kikre érdemes odafigyelni. A franciák feltörekvő csillaga, Fabio Quartararo egyértelműen ilyen versenyző, ráadásul bajnok technikán ülhet idén. Csapattársa, Jorge Navarro is könnyen ott lehet az élbolyban. Ugyanez elmondható még Jorge Martinról, vagy Enea Bastianiniről is. Ha Niccolo Antonelli fel tud nőni a feladathoz, nem vét annyi hibát, mint az előző esztendőben, ő is komoly esélyes lehet. A Honda talán már egyértelműen a KTM előtt van, azonban a Mahindrával is számolni kell. Sok tehát a kérdőjel, de épp ezért szeretjük ezt a kategóriát.
Jobb, ha megszokjuk Quartararo nevét az élmezőnyben
 
Végezetül nézzük a hétvége menetrendjét! Az előző évek során megszokott módon Katarban már csütörtökön megkezdődnek az események: az első három szabadedzést aznap és pénteken bonyolítják le, így szombatra már csak az időmérők maradnak, vasárnap pedig – mint minden más helyszínen – következnek a warm upok és maguk a versenyek. Éjszakai futamokról lévén szó, kellemes késő délutáni és kora esti időpontban élvezhetjük majd az eseményeket. Fontos megjegyezni, hogy vasárnap hajnalban órát állítunk (2-ről 3-ra), így az alábbi táblázatban az aznapi időpontok már az új, nyári időszámítás szerint vannak feltüntetve. Ami pedig a közvetítéseket illeti: a jogok idén is a DigiSportnál maradtak, amely csatorna ezúttal a kvalifikációkat és a versenyeket tűzi műsorára élőben, ám tájékoztatásuk szerint a későbbiekben, amennyiben a programba belefér, a szabadedzéseket is mutatják majd.
 
MotoGP, Katar, 2015 – a hétvége programja:

Csütörtök (március 26.)  
16:00 – 16:40 Moto3, 1. szabadedzés  
16:55 – 17:40 Moto2, 1. szabadedzés  
17:55 – 18:40 MotoGP, 1. szabadedzés  
18:55 – 19:35 Moto3, 2. szabadedzés  
19:50 – 20:35 Moto2, 2. szabadedzés  
     
Péntek (március 27.)    
16:00 – 16:45 MotoGP, 2. szabadedzés  
17:00 – 17:40 Moto3, 3. szabadedzés  
17:55 – 18:40 Moto2, 3. szabadedzés  
18:55 – 19:40 MotoGP, 3. szabadedzés  
     
Szombat (március 28.)  
16:00 – 16:40 Moto3, Időmérő (tv: DigiSport 2, élő)
16:55 – 17:40 Moto2, Időmérő (tv: DigiSport 2, élő)
17:55 – 18:25 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: DigiSport 2, élő)
18:35 – 19:15 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (tv: DigiSport 2, élő)
     
Vasárnap (március 29.)  
14:50 – 15:10 Moto3, Warm up  
15:25 – 15:45 Moto2, Warm up  
16:00 – 16:20 MotoGP, Warm up  
17:00 Moto3, Futam (tv: DigiSport 2, élő)
18:20 Moto2, Futam (tv: DigiSport 2, élő)
20:00 MotoGP, Futam (tv: DigiSport 2, élő)

Írta: Keszthelyi Gábor és Balogh Tamás
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: