Jegyek

Futamelőzetes – Imola

Superbike
Futamelőzetes – Imola
2014.05.06. 21:28
Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a Superbike világbajnokság 2014-es kiírásának negyedik fordulója, a helyszín ezúttal pedig a legendás Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypálya Imolában. A méltán híres pályán ismét szoríthatunk honfitársainkért, hiszen Sebestyén Péter, Tóth Imre, Németh Balázs és Bódis Richárd mind ott lesznek, ahogyan a H-Moto Team is.
 
A pálya minden bizonnyal jól ismert Olvasóink körében, hiszen az elmúlt évtizedek alatt megannyi, mára legendássá vált autó- és motorversenyt rendeztek az olasz aszfaltcsíkon. A pálya 2001-ben adott először otthont a sorozatnak, azóta 2007 és 2008 kivételével minden évben ellátogat ide a mezőny. A majd’ 5 kilométeres pályán tíz balkanyar és hat jobbkanyar található, a célegyenese mindössze 358 méteres. A nagy szintkülönbségektől sem mentes pályán a versenyzők 160 km/h feletti átlagsebességgel száguldanak végig.
 
A legnagyobb esélye a sikerre a regnáló világbajnoknak, Tom Sykesnak van, mivel a brit a tavalyi szezonban itt duplázni tudott, idén pedig listavezetőként kellő elszántsággal, jó formában érkezik a pályára, hogy megpróbálja megismételni tavalyi produkcióját. Természetesen nem szabad megfeledkezni a többiekről sem, Guintoli mindössze 12 pont lemaradásban van a kawasakishoz képest, az összetett harmadik helyén pedig, a Guintolitól eddig csupán 3 ponttal kevesebbet szerző Loris Baz áll. Ne felejtsük el továbbá azt sem, hogy akár Marco Melandri, Eugene Laverty, Toni Elias, vagy a gyári Ducati párosa is bármikor képes lehet lecsapni.
 
Sykes a legnagyobb esélyes 
 
Ami a magyarokat illeti, a Team Toth versenyzői számára az idei év eddig nem úgy alakult, ahogyan azt szerették volna, de keményen dolgoznak azon, hogy ezen a hétvégén másképp legyen. Iminek már összejött egy tizenhatodik hely, így már megérezhette a világbajnoki pontok illatát, amiket mindenáron meg akar kaparintani. Petinek pedig igen sűrű a hete, míg a hét elején leginkább elméleti tudásáról kell számot adnia az érettségin, addig a hét végén már Imolában kell kőkeményen húznia a gázt.
 
A Superstock 1000-ben Németh Balázs jó eséllyel érhet el egy újabb top 10-es végeredményt, az előző sikeres versenyhétvégére, valamint a korábbi imolai tesztre lehet építkezni. A H-Moto Team versenyzői, Robert Muresan és Riccardo Cecchini eddigi balszerencséjük ellenére minden bizonnyal harcban lesznek a bajnoki pontokért, bár a versenyeken eddig nem jött ki nekik a lépés, az edzéseken mutatott tempójuk bíztató. És végül, de nem utolsó sorban ott lesz még hazánk egy másik ifjú fia is, Bódis Richárd eddigi egyedüli világbajnokunk, Talmácsi Gábor csapatában indul el ismét Stock 600-ban. Ricsi túl van élete első komoly esős versenyén, így már szinte tényleg mindenre fel van készülve, ami történhet vele, az előző hétvégén mutatott tempója is bizakodásra ad okot. Ami tehát borítékolható, hogy nem fogunk unatkozni a hétvégén, nagy csaták, magyar sikerek várhatóak péntektől vasárnapig. Izguljuk át együtt ezt a három napot!
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: