Jegyek

Futamelőzetes – Sachsenring

MotoGP
Futamelőzetes – Sachsenring
2013.07.08. 11:10
Pénteken kezdetét veszi a MotoGP idei nyolcadik versenyhétvégéje, a német nagydíj, amelyet követően a világbajnokság mezőnye és futam erejéig távozik majd Európából.
 
Nincs tehát megállás, hiszen a két héttel ezelőtti asseni megmérettetést követően egyből Németország felé vette az irányt a Gyorsasági Motoros Világbajnokság mezőnye, ahol a sachsenringi aszfaltcsíkon gurulnak majd pályára pénteken. Habár német nagydíja már „ősidők” óta van a MotoGP-nek, a Sachsenringre csak 1998 óta látogat el a sorozat. A 3671 méter hosszú ring a kalendárium második legrövidebb (Laguna Seca csak 3610 méter) pályája, amelyből adódóan sokan talán azt gondolnák, hogy a pilótáknak mennyire egyszerű dolga lesz egy-egy kör megtételét illetően, azonban ne felejtsük el, hogy ennek az aszfaltcsíknak is megvannak a maga nehézségei és jellegzetességei. Ne felejtsük el például, hogy a tíz balkanyarral szemben mindössze három forduló van a ringen, ami a gumikopás szempontjából koránt sem utolsó szempont, a pálya egyes részein lévő hihetetlen szintkülönbségekről már nem is beszélve. Biztonsági szempontból tehát elengedhetetlen, hogy az abroncsokkal ne legyen probléma (úgy mint Assenben), hiszen némely kanyar nagyobb bukást és veszélyt rejt magában, mint azt az ember elsőre gondolná. A pálya a karakterisztikájából adódóan embert és gépet egyaránt próbára teszi, pláne ha a motorok futóműbeállításairól beszélünk.
Hossz: 3.5671 m
Leghosszabb egyenes 700 m
Szélesség: 12 m
Balkanyarok: 10
Jobbkanyarok: 3
Építve: 1996
 
Moto3
 
Habár a pontállást illetően még viszonylag kiegyensúlyozott a különbség Luis Salom és Maverick Vinales között, az elmúlt három viadal során igencsak előbbi irányába kezdett dőlni a mérleg a nyelve, hiszen Mugelloban, Catalunyában és Assenben is Salom győzött. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Red Bull KTM motorosa pontosan tudja mikor kell robbantani és hogyan kell versenyt nyerni, amivel rendre túljárt legfőbb riválisai eszén. Vinales a maga tizenkét pontos hátrányával még úgy-ahogy képes tartani a lépést honfitársával, azonban Rins versenyről versenyre egyre távolabb kerül Salomtól. Az Estrelle Galicia 0’0 motorosának harminchét egység a hátránya, ami ugyan még nem behozhatatlan, azonban Rinsnek sürgősen futamokat kellene nyernie, ha valóban komolyan gondolja a vb-címért való küzdelmet. A 42-es rajtszámmal versenyző pilóta a szezon eddigi hét futamából mindössze egyet tudott megnyerni, a többi hat diadal Salom (4) és Vinales (2) között oszlott el.
 
Salom az elmúlt futamokon mindig tudta, hogy mikor kell az élre törnie ahhoz, hogy az övé legyen a győzelem

A tavalyi sachsenringi futam végeredménye alapján idén Salom a legfőbb esélyes, azonban ne felejtsük el, hogy nedves pályán zajlott a viadal, amely körülmények között Vinales általában csak szenvedett, így akkor is csak ezért lett a tizenhetedik. Az előrejelzések ezúttal végig száraz időt jósolnak, ami kedvezhet Vinalesnek és megmutathatja, hogy valójában mennyire jó a német pályán. Rinsnek a korábban említett lemaradása miatt nemkülönben össze kellene kapnia magát és akkor még nem beszéltünk Jonas Folgerről, aki hazai közönség előtt gurul majd pályára. A német versenyző Kalex-KTM-e minden bizonnyal nem a legjobb versenycsomag a mezőnyben, azonban talán a hazai nagydíján képes lehet egy kiugró eredményt elérni vele.
 
Moto2
 
A középső kategóriában már most eléggé kétesélyesnek tűnik a vb-cím, hiszen Scott Redding és Pol Espargaro gyakorlatilag kiemelkedik a mezőnyből. A Pons Racing spanyolja az utóbbi két versenyt (Assen és Catalunya) megnyerte, elkezdve ezzel a felzárkózást és hátránya ledolgozását angol riválisával szemben. Espargaronak jelenleg harminc pont a hátránya, ami elsőre talán soknak hangzik, azonban figyelembe véve, hogy még tíz futam van hátra a szezonból, egy ledolgozható differenciáról beszélünk. Mivel Redding idén igen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, ezért Espargaro nemigen engedhet meg magának több hibát, mivel ahogyan azt már többször is említettük, a világbajnoki címhez vezető út egyik legfőbb lényege a konzisztens teljesítményt, no meg persze ezzel együtt a győzelmek.
 
Espargaro tovább faraghatja hátrányát

Espargaronak kimondott jól jöhet, hogy csapattársa, Esteve Rabat helyeként képes felvenni a küzdelmet Reddinggel, így Catalunyához hasonlóan helyeként akár ötnél több pontot is hozhat az angolon, feltéve persze, ha Espargaro továbbra is képes nyerni. A sachsenringi viadal újfent vízválasztó lehet a világbajnoki címért folyó küzdelemben, mivel egy hiba könnyen visszavetheti a Pons Racing motorosát, ami természetesen inkább Reddingnek kedvezne. Egy éve Pol Espargaro a negyedik helyen ért célba a német nagydíjon, miközben Scott Redding nullázott, így az előző évi eredmények alapján a spanyol mondható esélyesebbnek, ha a papírformát nézzük.
 
MotoGP
 
Az asseni versenyhétvége után a legnagyobb géposztályt illetően talán az az egyik legnagyobb kérdés, hogy Valentino Rossi vajon képes lesz-e ismét harcba szállni a legjobbakkal és ha nem is a győzelemért, de a dobogós helyekért küzdeni. Ez ugyanis a holland nagydíj előtti futamokon csak a szezonnyitón jött össze az olasznak, így kíváncsian várjuk, hogy a folytatásban mit produkál a kilencszeres világbajnok. Szintén érdekes lesz, hogy Jorge Lorenzo milyen állapotban érkezik meg Sachsenringre, illetve a vállsérülése mennyire akadályozza majd a jó teljesítményben. Az előző viadalt elnézve ezúttal akár még jobb lehet a spanyol, hiszen bizonyára az elmúlt másfél hétben mindent megtett azért a regnáló világbajnok, hogy egészségesebb legyen és jobb formába kerüljön.
 
Vajon Rossi ismét képes lesz a legjobb háromban zárni?

A nyomás így inkább a Repsol Honda csapatán van, pláne, hogy az utóbbi három versenyt yamahás versenyzők nyerték. Pedrosa bár továbbra is vezeti az összetettet, az előnye vészesen fogy és most már csak kilenc ponttal áll Lorenzo előtt, ami koránt sem egy nagy különbség. A 26-os rajtszámmal versenyző motorosnak azonban fekszik a sachsenringi aszfaltcsík, amit a spanyol pilóta a királykategóriás évei alatt négy győzelemmel bizonyított. Szintén kiemelkedőt nyújtott itt tavaly Marc Marquez is, azonban akkor még a Moto2-ben, így elég nagy az esély rá, hogy ez a hétvége ezúttal inkább a Hondáról, mintsem a Yamaháról szól majd. A független nézők számára persze az lenne az optimális forgatókönyv, ha a lehető legszorosabb csatában dőlne el a győzelem sorsa.
 
Végezetül tekintsük át a hétvége menetrendjét:

Péntek (2013. július 12.)
 
09:00 – 09:40 Első szabadedzés (Moto3)
09:55 – 10:40 Első szabadedzés (MotoGP)
10:55 – 11:40 Első szabadedzés (Moto2)
 
13:10 – 13:50 Második szabadedzés (Moto3)
14:05 – 14:50 Második szabadedzés (MotoGP)
15:05 – 15:50 Második szabadedzés (Moto2)
 
Szombat (2013. július 13.)
 
09:00 – 09:40 Harmadik szabadedzés (Moto3)
09:55 – 10:40 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
10:55 – 11:40 Harmadik szabadedzés (Moto2)
 
12:35 – 13:15 Időmérő (Moto3)
13:30 – 14:00 Negyedik szabadedzés (MotoGP)
14:10 – 14:25 Első időmérő (MotoGP)
14:35 – 14:50 Második időmérő (MotoGP)
15:05 – 15:50 Időmérő (Moto2)

 
Vasárnap (2013. július 14.)
 
08:40 – 09:00 Warm Up (Moto3)
09:10 – 09:30 Warm Up (Moto2)
09:40 – 10:00 Warm Up (MotoGP)
 
11:00 Futam (Moto3)
12:20 Futam (Moto2)
14:00 Futam (MotoGP)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: