Jegyek

Imola, 1. futam: Rea magabiztos győzelemmel kezdett...

Superbike
Imola, 1. futam: Rea magabiztos győzelemmel kezdett Imolában
2014.05.11. 11:10
Jonathan Rea rajt-cél győzelmét nézhettük végig a Superbike első imolai futamán. A dobogóra Chaz Davies és Tom Sykes állhatott még fel, így teljes brit pódiumnak volt kénytelen örülni az olasz közönség. Sebestyén Peti a 19. helyen végzett, Imi eggyel mögötte, a 20. helyen hozta be a BMW-t.
 
Vasárnap délelőtt 10:30-kor elkezdődött a Superbike 2014-es kiírásának negyedik versenyhétvégéjének első futama. A rajtot Jonathan Rea várhatta a legjobb helyről, mellette Guintoli és Giugliano indulhattak az első sorból. A másodikat Davies, Melandri és Sykes alkotta. Tóth Imre a rajtrács 25. helyét foglalhatta el, Sebestyén Péter a 28. kockából rajtolt.
 
A rajtot jól kapta el a két Aprilia, de nem ők, hanem az élről induló Rea volt a legjobb a startnál, ő fordulhatott elsőként. Második helyen állt Guintoli, mögötte érkezett Melandri. Guintoli az első körben hibázott, egy kanyart levágott, ezzel több pozíciót is vesztett. Az első kör végén Rea, Davies, Melandri, Sykes és Guintoli volt az első öt. Peti a 22. helyen állt az első kör végén, Imi a 26. volt. Sajnos már mindjárt az első körben történt egy bukás, a szabadkártyával induló, edzéseken jól teljesítő olasz, Ivan Goi esett. A második kör elején átrendeződött az élmezőny, Sykes feljött a harmadik helyre, Guintoli pedig követte őt, a negyedik helyen állt. Rea és Davies meglógni látszott, köztük hat tizedmásodperc volt a különbség, Sykes már 1,9 másodperccel volt hátrébb, mint Rea.  
 
Davies okos versenyzéssel lett a második
 
Ami az EVO versenyzőket illeti, Camier, Canepa és Salom volt az első három a kategóriában, összetettben a 11., 13. és 14. helyen álltak. 14 körrel a vége előtt az élmezőny kezdett kissé összerázódni, ekkor Rea, Davies, Sykes, Guintoli, Baz, Melandri, Giugliano, Laverty, Haslam és Lowes alkották az első tízet. Sebestyén Peti továbbra is a 22. helyen motorozott, Imre feljött a 23-ra. Ebben a körben Canepa hibázott nagyot, bár nem esett el, rengeteg időt és helyet veszített azzal, hogy krosszozni tanította Panigaléját. Egy körrel később egy szép olasz párharcnak lehettünk szemtanúi, Giugliano előzte Melandrit. Időközben Daviesre megérkeztek a többiek, Sykes, Guintoli és Baz is beérték. Sykes kissé türelmetlen volt, amikor először meg akarta előzni Daviest, a hibáját kihasználva nem hogy nyert egy pozíciót, Guintoli megelőzte őt, aztán néhány kanyarral később a francia Daviesen is átgyalogolt.
 
Mivel Davies feltartotta  a többieket, már Giugliano is feljött rájuk, így már öten küzdöttek a második helyért. Ennek aligha nem Rea örült a legjobban, előnye már több, mint három másodpercre nőtt. Kilenc kör volt ekkor hátra, Peti a 20. volt, Imi eggyel mögötte motorozott. Egy körrel később épp Giuglianót mutatta a kamera, amikor az olasz elvesztette motorja felett az uralmat, hazai pályáján elesett. A második helyért folyó küzdelemben Davies nyitotta a táncot, a pálya végéhez közeledve beszúrt Guintolinak a 13. körben. A francia feltarthatta a többieket, Davies előzése után szemmel láthatóan kezdett elhúzni a többiektől.
 
Sykes harmadik helye tette teljessé a brit dobogót

  Négy kör volt már csak hátra, amikor Sykes megelőzte Guintolit, a brit azonban kissé levágta a sikánt, a vitatható előzés után Guintoli visszaelőzte őt. Egy körrel később Sykes ugyanott beszúrt a franciának, ekkor azonban már semmilyen vitatható része nem volt az előzésnek, gyönyörű, tiszta kifékezés volt. Sykes azonnal le is szakította az Apriliát és csapattársát, két köre maradt, hogy utolérje Daviest. Erre azonban esélye sem volt, több, mint két másodperccel előtte ment. Az utolsó körben Baz is legyűrte honfitársát, már ő állt a negyedik helyen. Rea magabiztos győzelemmel kezdett Imolában, Davies lett a második, Sykes a harmadik. 

A verseny végeredménye:

  Név Motor Különbség
1 J. REA Honda CBR1000RR  
2 C. DAVIES Ducati 1199 Panigale R 4.511
3 T. SYKES Kawasaki ZX-10R 6.492
4 L. BAZ Kawasaki ZX-10R 8.434
5 S. GUINTOLI Aprilia RSV4 Factory 9.134
6 M. MELANDRI Aprilia RSV4 Factory 14.925
7 E. LAVERTY Suzuki GSX-R1000 19.973
8 A. LOWES Suzuki GSX-R1000 21.582
9 T. ELIAS Aprilia RSV4 Factory 28.781
10 L. HASLAM Honda CBR1000RR 31.245
11 L. CAMIER BMW S1000 RR EVO 40.996
12 D. SALOM Kawasaki ZX-10R EVO 55.372
13 L. SCASSA Kawasaki ZX-10R EVO 55.899
14 J. GUARNONI Kawasaki ZX-10R EVO 1'04.402
15 A. ANDREOZZI Kawasaki ZX-10R EVO 1'23.074
16 F. FORET Kawasaki ZX-10R EVO 1'23.324
17 S. MORAIS Kawasaki ZX-10R EVO 1'36.763
18 C. CORTI MV Agusta F4 RR 1'36.942
19 P. SEBESTYEN BMW S1000 RR EVO 1'43.545
20 I. TOTH BMW S1000 RR 1'43.819
Nem értek célba:    
RET D. GIUGLIANO Ducati 1199 Panigale R 8 Laps
RET M. FABRIZIO Kawasaki ZX-10R EVO 11 Laps
RET A. YATES EBR 1190 RX 12 Laps
RET N. CANEPA Ducati 1199 Panigale R EVO 14 Laps
RET I. GOI Ducati 1199 Panigale R EVO  
NS G. MAY EBR 1190 RX  
Nem értékelték:    
SH C. IDDON Bimota BB3 EVO 55.174
SH A. BADOVINI Bimota BB3 EVO  

Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: