Jegyek

Imola, Superpole: Rea szerezte meg magának a pole-t

Superbike
Imola, Superpole: Rea szerezte meg magának a pole-t
2014.05.10. 15:20
Jonathan Rea bizonyult a legjobbnak a mai Superpole-on. Az első sorból rajta kívül Guintoli és Giugliano indulhatnak. A második sort Davies, Melandri és Sykes alkotja majd holnap. Tóth Imi a 25. helyről, Sebestyén Peti a 28-ról indulhat a futamokon.
 
Délután három órakor vette kezdetét a Superpole, ahol az első három szabadedzés összesített eredményei alapján a legjobb 20 versenyző vehetett részt. Az első tíz versenyző automatikusan bejutott a Superpole2-be, míg a 11. és 20. hely közöttiek a Superpole1-ben küzdhetnek, az ottani két leggyorsabb mehet tovább a Superpole2-be. Ebben sajnos nincs benne a Racing Team Toth versenyzőpárosa, Imi a 25. helyről, Peti pedig a 28-ról várja a holnapi rajtot.
 
Superpole1
 
A Superpole1 résztvevői a következő versenyzők voltak: Camier, Canepa, Salom, Goi, Elias, Badovini, Morais, Iddon, Scassa és Fabrizio. Ebből a tíz versenyzőből a Q1 végén elégedetten mehetett tovább a Superpole2-be. A szűk, mindössze negyed órás etap miatt mindenki azonnal megkezdte az óra elleni küzdelmet. Ez Camiernek sikerült a legjobban első körben, 1:49.006-tal nyitva vezette a mezőnyt. Őt követte Canepa, Goi, és Salom. Egy körrel később a második továbbjutó helyen már nem Canepa, hanem Toni Elias állt. Hét perccel a vége előtt jöttek ki a versenyzők egy gyors kerékcserére, hogy aztán újra támadhassák a leggyorsabb íveket. Az új gumikon a szabadkártyás helyi versenyző, Ivan Goi nagyon jól kezdett, feljött a pillanatnyi első helyre, ami a továbbjutást jelentette abban a pillanatban. Egy perccel a vége előtt már Canepa vezette a mezőnyt, így ő és Goi álltak a továbbjutó helyeken. Az utolsó pillanatban jött fel a továbbjutást jelentő második helyre Camier, ezzel letaszítva Goit. A továbbjutók tehát Canepa és Camier lettek.  
Canepa volt a Superpole1 legjobbja
 
A Superpole1 végeredménye:
 
  Név Motor Idő Különbség
1 N. CANEPA Ducati 1199 Panigale R EVO 1'48.359  
2 L. CAMIER BMW S1000 RR EVO 1'48.474 0.115
3 I. GOI Ducati 1199 Panigale R EVO 1'48.632 0.273
4 D. SALOM Kawasaki ZX-10R EVO 1'48.743 0.384
5 T. ELIAS Aprilia RSV4 Factory 1'48.882 0.523
6 A. BADOVINI Bimota BB3 EVO 1'48.909 0.550
7 L. SCASSA Kawasaki ZX-10R EVO 1'49.732 1.373
8 S. MORAIS Kawasaki ZX-10R EVO 1'49.781 1.422
9 C. IDDON Bimota BB3 EVO 1'49.997 1.638
10 M. FABRIZIO Kawasaki ZX-10R EVO 1'50.936 2.577
 
Superpole2
 
A Superpole2-be automatikusan bejutottak: Giugliano, Sykes, Rea, Melandri, Laverty, Davies, Lowes, Haslam, Guintoli és Baz. Hozzájuk csatlakozott a Superpole1 két leggyorsabbja, Canepa és Camier. Giugliano kezdte a legmagabiztosabban ezt az etapot, 1:47.172-vel vezetett. A pillanatnyi első sort ekkor Giugliano, Rea és Davies alkotta, a másodikat Sykes, Guintoli és Melandri. A negyed óra derekán minden versenyző kijött a boxba új gumikért, amíg ezeket feltették a szerelőik, felkészülhettek az utolsó, mindent eldöntő körökre. Guintoli kezdte meg legjobban a véghajrát, 1:46.554-gyel átvette a vezetést. Három perccel a vége előtt Alex Lowes még nem futott mért kört, sőt, még ki sem jött a boxból. Másfél perccel a vége előtt Baz ment jó időt, feljött a második helyre, azonban néhány pillanat múlva már le is taszította őt onnan Melandri. Mivel vészesen következett a Superpole vége, rengetegen voltak egyszerre jó körön, Rea, Guintoli és Giugliano alkották az első sort az idő lejártakor. A végén maradtak ők az élen, a második sort Davies, Melandri és Sykes alkotják majd a holnapi napon.
 
A Superpole2 végeredménye:

  Név Motor Idő Különbség
1 J. REA Honda CBR1000RR 1'46.289  
2 S. GUINTOLI Aprilia RSV4 Factory 1'46.554 0.265
3 D. GIUGLIANO Ducati 1199 Panigale R 1'46.555 0.266
4 C. DAVIES Ducati 1199 Panigale R 1'46.678 0.389
5 M. MELANDRI Aprilia RSV4 Factory 1'46.740 0.451
6 T. SYKES Kawasaki ZX-10R 1'46.767 0.478
7 L. BAZ Kawasaki ZX-10R 1'47.014 0.725
8 E. LAVERTY Suzuki GSX-R1000 1'47.715 1.426
9 N. CANEPA Ducati 1199 Panigale R EVO 1'48.240 1.951
10 L. HASLAM Honda CBR1000RR 1'48.242 1.953
11 L. CAMIER BMW S1000 RR EVO 1'48.371 2.082
Nem futott mért kört:    
12 A. LOWES Suzuki GSX-R1000    

Összesített rajtlista:

  Név Motor Idő
1 J. REA Honda CBR1000RR 1'46.289
2 S. GUINTOLI Aprilia RSV4 Factory 1'46.554
3 D. GIUGLIANO Ducati 1199 Panigale R 1'46.555
4 C. DAVIES Ducati 1199 Panigale R 1'46.678
5 M. MELANDRI Aprilia RSV4 Factory 1'46.740
6 T. SYKES Kawasaki ZX-10R 1'46.767
7 L. BAZ Kawasaki ZX-10R 1'47.014
8 E. LAVERTY Suzuki GSX-R1000 1'47.715
9 N. CANEPA Ducati 1199 Panigale R EVO 1'48.240
10 L. HASLAM Honda CBR1000RR 1'48.242
11 L. CAMIER BMW S1000 RR EVO 1'48.371
12 A. LOWES Suzuki GSX-R1000  
13 I. GOI Ducati 1199 Panigale R EVO 1'48.632
14 D. SALOM Kawasaki ZX-10R EVO 1'48.743
15 T. ELIAS Aprilia RSV4 Factory 1'48.882
16 A. BADOVINI Bimota BB3 EVO 1'48.909
17 L. SCASSA Kawasaki ZX-10R EVO 1'49.732
18 S. MORAIS Kawasaki ZX-10R EVO 1'49.781
19 C. IDDON Bimota BB3 EVO 1'49.997
20 M. FABRIZIO Kawasaki ZX-10R EVO 1'50.936
21 C. CORTI MV Agusta F4 RR 1'50.741
22 F. FORET Kawasaki ZX-10R EVO 1'50.781
23 A. ANDREOZZI Kawasaki ZX-10R EVO 1'50.959
24 J. GUARNONI Kawasaki ZX-10R EVO 1'51.048
25 I. TOTH BMW S1000 RR 1'52.325
26 G. MAY EBR 1190 RX 1'52.763
27 A. YATES EBR 1190 RX 1'52.831
28 P. SEBESTYEN BMW S1000 RR EVO 1'53.555

Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: