Jegyek

Marc Marquez: Vissza a munkához

MotoGP
Marc Marquez: Vissza a munkához
2014.08.05. 15:15
A Repsol Honda versenyzői blogjai mindig párban jönnek ki. Ez a mai napon is így történt, Dani Pedrosa bejegyzése után Marc Marquezét közöljük. Megtudhatjuk, ő miként töltötte a nyarat, és hogy mi minden vár még rá és csapatára még ebben a hónapban.
 
Marc Marquez elképesztő teljesítménnyel zárta le a 2014-es szezon első felét. Az eddigi kilenc futamból mindet megnyerte, mindezt úgy, hogy hétszer indult az élről. Egy ilyen elképesztő szezonkezdet után bizonyára nagyon jólesett neki egy kis pihenő. De, hogy mennyire komolyan veszi feladatát, azt jól mutatja, hogy már múlthét hétvégén elkezdte a felkészülést, hogy a lehető legjobb formában folytathassa azt, amit elkezdett. A mai blogbejegyzése következik magyarul.
 
„Helló mindenkinek!
 
Visszatértünk a nyaralásból! Nos, hogy őszinte legyek, már nyolc napja keményen dolgozunk. A brnói teszt után Tarifába mentem, ahol néhány baráttal töltöttem egy hetet, remekül éreztem magam. De azóta múlthét végén, a fizika edzőmmel és az öcsémmel, Alexszel készülünk, hogy visszatérjünk a munkához.
 
Ez fontos, mert nagyon kemény augusztus áll előttünk. Ezen a héten van az Indianapolisi Nagydíj, ahonnan egyenesen Brnóba megyünk szünet nélkül, aztán van egy új tesztünk, és irány Silverstone.
 
Ahogy látjátok, nem lesz időnk megállni, ezért fontos, hogy top formában legyek, és ezért dolgozom már néhány napja.
 
Mindenesetre, el kell ismernem, nagyon várom, hogy viszontlássam a csapatot. A szünet után és a fél szezonnal a hátunk mögött alig várom, hogy találkozzam velük, újra felszívjam a nagydíj hangulatot, és a dolgomra koncentráljak, amilyen jól csak lehet, épp, ahogy eddig.
Brad Baker és Marc Marquez a Superprestigión
 
Mi több, Indianapolisban lesz egy plusz ösztönzőnk, péntekre meghívtak minket egy dirt track versenyre. Hogy pontosabb legyek, Brad Baker, aki legyőzött a Superprestigióban, és én lettünk meghívva. Nagyszerű lesz!
 
Ami a nagydíjat illeti, bár a pálya olyan, ahol alapjában véve jók vagyunk, és nyertem háromszor, idén figyelmesnek kell lennünk, mert néhány kanyar megváltozott.
 
Ez mindent sokkal kiegyenlítettebbé tesz, ebben biztos vagyok. Várnunk kell csütörtökig, hogy meglássuk a változásokat és péntekig, hogy megtegyük az első igazi felméréseket. Az egyetlen információnk, ami jelenleg van, képek és utalások.
 
Ahogyan mondtam, apránként kell haladnunk, fenntartva a munkaszellemünket az első perctől kezdve, ahogy a pályára értünk, és vissza kell térnünk a rutinhoz, amit a vakáció előtt követtünk. Vissza a munkához!
 
Nagy ölelés,
Marc”
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: