Jegyek

Második mesterhármasának örül a Honda, Monteiro is nyert...

WTCR
Második mesterhármasának örül a Honda, Monteiro is nyert egyet
2013.11.03. 17:04
Idén másodszor sikerült mesterhármast elérnie a Hondának, hiszen a slovakiaringi első futam után a mai, sanghaji második futamon is a japán márka három pilótája végzett az élen, ezúttal Tiago Monteiro, Gabriele Tarquini, Michelisz Norbert sorrendben. Ez a befutó egyben azt is jelentette, hogy immár mindhárom Honda-pilóta nyert legalább egy futamot az idei évben.
 

Monteiro régóta várt erre a sikerre, hiszen ő a 2010-es valenciai futam óta nem tudott nyerni a WTCC-ben. Ez a jég tehát megtört, és a szimpatikus portugál elégedetten bokszolhatott a levegőbe, miután felmászott kocsija tetejére a leintést követően. „Mondtam a hétvége előtt, hogy szeretnék nyerni egy futamot még idén, de őszintén szólva magam sem számítottam arra, hogy ez pont itt fog összejönni, ezen a pályán. Ma viszont minden ragyogóan működött, és úgy néz ki, a szerencse is végre rám talált. Kívülről talán könnyűnek tűnhetett ez a győzelem, de valójában mindenegyes körben úgy kellett nyomnom neki, mintha időmérőn lettem volna. Nagyon akartam ezt a győzelmet, és most nagyon örülök neki, mert már régóta vártam rá” – mondta el fülig érő szájjal az idény eddigi részében rendkívül balszerencsés Monteiro, aki ezután hozzátette:

„Ez egy csodálatos eredmény nekem, a csapatnak és a csapattársaimnak is. Versenyről versenyre fejlődünk, és ez a siker egy nagyszerű jutalom a csapatnak a sok-sok munkáért. Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy lehetővé tették számomra ezt a jó szereplést, büszke vagyok rá, hogy tagja lehetek ennek a nagyszerű Honda-projektnek. Ezt a győzelmet édesanyámnak szeretném ajánlani, aki éppen egy komolyabb betegségből gyógyul fel” – üzent haza szeretteinek a boldog családapa, férj és gyerek.

Monteiro nagy napja volt a mai a Hondánál, amit Gabriele Tarquini is nagyon sportszerűen tiszteletben tartott futam utáni nyilatkozatában, de mi azért jegyezzük meg, hogy az olasz összességében csak egy ponttal szerzett kevesebbet ezen a hétvégén portugál csapattársánál, mivel az első futamon, félig vizes pályán ő boldogult a legjobban a hondások közül, aminek egy 7. hely lett a jutalma. A második futamon ezután nem csinált semmi különöset, bejött Monteiro mögött a 2. helyen, amivel az év végi 2. hely megszerzése felé is komoly lépést tett, és Makaó előtt 22 ponttal előzi meg a bajnokság 3. helyén álló Tom Chiltont.

„A rajttól kezdve teljes erőbedobással kellett támadnom, de el kell ismernem, hogy Tiago fantasztikus versenyt futott, és ma felülmúlt engem. Csodálatos verseny volt ez nekünk, és nagyon örülök a Honda második mesterhármasának” – szóltak Tarquini szavai a gyári Honda csapat hivatalos futam végi sajtóanyagában.  

A hivatalos sajtóanyagban, amelyben a magyar privát csapat, a Zengő Motorsport magyar pilótája, Michelisz Norbert is szót kapott. Nem véletlenül volt megint nagyon büszke a gyári alakulat Zengőék munkájára, hiszen Norbi volt az, aki az egész második futamon végig maga mögött tartotta a 2012-es, illetve az idei világbajnokot, Rob Huffot és Yvan Mullert, valamint velük együtt a teljes mezőnyt. Kiváló védőmunka volt, amivel nemcsak saját dobogós helyét védte meg a magyar pilóta, de egyidejűleg a Honda mesterhármasát is lefedezte és bebiztosította.

„Ez valóban egy álomszerű verseny volt. Sosem gondoltam, hogy ilyen eredményt fogok elérni Sanghajban. Tudtam, hogy rögtön a rajtnál előznöm kell, utána pedig egy kemény ütközet volt kibontakozóban mögöttem, úgyhogy végig nagyon észnél kellett lennem. Védekező íveket kellett használnom, és a fékeket és a gumikat sem kíméltem. Az utolsó körökre már nem maradt sok tapadásom, de sikerült hazahoznom ezt a kiváló eredményt” – olvashattuk honfitársunk szavait a hivatalos gyári Honda pressben.

Végül, de nem utolsósorban Daisuke Horiuchi, a Honda R&D WTCC projektvezetője is örömét fejezte ki a kiugró eredmény láttán. „Ismételten megmutattuk, hogy még maximális ballasztsúllyal, egy nekünk nem fekvő pályán is képesek vagyunk szállítani az eredményeket. A verseny tökéletes volt, a motor és a váz is kiválóan működött, és én különösen büszke vagyok a csapatstratégiára és a pilótáink csapatmunkájára. Ez az eredmény teljes profizmusról árulkodik a csapatunkon belül” – húzta ki magát büszkén a japán szakember, aki zsinórban a második ázsiai helyszínen ünnepelhetett Honda-győzelmet Michelisz Norbi suzukai elsősége után.  
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: