Jegyek

Michelisz Norbi: „Nem csüggedünk, bízunk a jobb...

Interjú
Michelisz Norbi: „Nem csüggedünk, bízunk a jobb folytatásban”
2013.03.26. 15:23
Az öregecske BMW helyett egy vadonatúj, gyári fejlesztésű Honda. Eredmény: fokozott elvárások a közvélemény részéről. Pedig tudjuk jól, a motorsportokban nem ilyen egyszerűen működnek a dolgok. Itt nincsenek tündérmesék, nincsenek nagy csodák. Legalábbis nem egyik pillanatról a másikra.
 
Mert aztán persze Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport időről időre megmutatja, hogy mégiscsak vannak csodák, de ehhez még nekik is idő kell. Nehézségekből, kudarcokból, izzadságcseppekből, munkából, hitből és alázatból nőttek ki anno a BMW-s zengős csodák is, és vélhetően nem lesz ez másképp a Hondával sem. Addig pedig türelem! A lényeg, hogy a csoda alapanyaga továbbra is adott: Norbi és a csapat a régi, és jóval harcedzettebbek ők annál, minthogy egy balszerencsés hétvége, vagy néhány technikai hiba tartósan padlóra küldje őket.

P1race: - A második futamot követően érthetően nagyon csalódottan nyilatkoztál. Már-már idegesnek tűntél, ami Tőled nagyon szokatlan. Ennyire bosszantott a kialakult helyzet? Azóta csillapodtak már az érzelmeid? Képes vagy már meglátni a pozitívumokat is az elmúlt hétvégében?
Michelisz Norbert: - Igen, őszintén szólva ideges is voltam. Nagyon rég voltam ennyire frusztrált és dühös, mint most a második futam után. Úgy éreztem, hogy a tempónk alapján simán pontokat szerezhettünk volna, és nagyon nehéz volt hirtelen feldolgozni, hogy egy ilyen banális technikai probléma miatt kellett kiállnom a bokszba (bepárosodott a szélvédő Norbi autójában, ezért kellett feladnia a versenyt – a szerk.). Ez már a sokadik bosszantó hiba volt ezen a hétvégén, és nekem ez jelentette az utolsó cseppet a pohárban, ez volt az, ami az én szememben már átcsúszott az elfogadhatatlan kategóriába. Nem jellemző rám, hogy felhúzom magam az ilyen dolgokon, mert nem szeretek olyasvalamivel foglalkozni, amin úgy sem tudok változtatni, és amire nem vagyok kihatással, de ez most picit sok volt így együtt. A futam utáni percekben tényleg elég ideges voltam még, de most, 1-2 nap távlatából azért már jóval higgadtabban tudom értékelni a helyzetet, és igen, már látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy voltak pozitívumok is a hétvégénkben, és képes vagyok értékelni ezeket.

- Versenyzőként nehéz feldolgoznod, hogy vannak olyan helyzetek és alkalmak, amikor a legjobb igyekezeted és a legnagyobb erőfeszítésed is kevés, mert vannak rajtad kívülálló körülmények is, amik bármikor megakadályozhatnak a jó szereplésben? Nehéz ennek tudatában mégis időről időre megfeszülni, és egy-egy ilyen technikai probléma után is újból a legjobb formádat nyújtani?
- Igen, versenyzőként úgy gondolom, hogy ez az, amit talán a legnehezebb feldolgozni. Ugyanakkor tudom, hogy ez az, amivel egyáltalán nem kellene foglalkoznom. Jó lenne minden rajtam kívülálló körülményt kizárni magam körül, és csak azokra a dolgokra koncentrálni, amiket tudok befolyásolni versenyzőként. De ez nem egyszerű, főleg akkor nem, amikor egy hétvége során folyamatosan és visszatérően rajtam kívülálló problémákba ütközöm. Ez a monzai hétvége pontosan ilyen volt. Amikor végre úgy éreztem, hogy most már jó az autó és minden klappol, akkor mindig jött egy újabb technikai probléma. Egy idő után ebbe belefárad az ember, de ezt a helyzetet is tudni kell kezelni, hiszen nekem az a feladatom, hogy történjen bármi, én versenyzőként mindig a legjobb formámat nyújtsam, amikor az autóban ülök.
 
- Azt ugye azért tudod, hogy az első futamon hatalmasat mentél? Ha jól láttam a felvételeken, akkor már Tiago Monteiro előtt voltál, aztán kevéssel a biztonsági autós periódus előtt visszaestél a 8.-ról a 15. helyre, miután ugye a 19. helyről, gyönyörű előzések sorát bemutatva feljöttél oda. Mi miatt estél ott vissza?
- Először is köszönöm, örülök, ha így láttad. Azt nem tudom pontosan, hogy ki előtt voltam, amikor az eset történt, de én is úgy emlékszem, hogy már a 8. hely táján lehettem, amikor egyszer csak vészüzemmódba kapcsolt a motor. Már félre is húzódtam, mert azt hittem, az én versenyem ezzel itt véget ért, de aztán hirtelen megint magához tért az autó, úgyhogy tudtam folytatni a versenyt. Viszont elég sokan visszaelőztek, amíg ez a jelenet lepergett, így újra kezdhettem megint majdnem elölről a felzárkózást. Szerencsére sikerült újra feljönnöm a 8. helyre, és onnantól mindent a leginkább motorkímélő állásra kapcsoltam az autóban, és csak arra koncentráltam, hogy biztosan beérjek a célba, és bezsebeljem ezeket az értékes világbajnoki pontokat.

- Milyen volt esőben vezetni a Hondát? Versenymérnököd, Bári Gergely a hétvége kapcsán fő pozitívumként emelte ki, hogy viszonylag hamar sikerült rátalálnotok egy jó esős beállításra a Civickel. Te is így érezted ezt belülről?
- Igen, meglepően gyorsan sikerült esőben összebarátkozni az autóval. A vasárnap reggeli bemelegítő edzésen állítottunk ezt-azt az autón, és Gergővel sikerült egyből rátalálnunk egy jó irányra. Ezért a futamok előtt már nem is nagyon változtattunk, mert úgy éreztük, megfelelő beállításokat találtunk az esőre, és jó tempót tudunk diktálni az autóval vizes pályán. A futamok tapasztalatai ebben csak még jobban megerősítettek engem, ezért is volt bosszantó nagyon, hogy egyik monzai versenyünk sem telt el technikai probléma nélkül.
 
- Nemcsak a Te autódban jelentkeztek technikai problémák, hiszen Gabriele Tarquini, a gyári Honda pilótája is panaszkodott az autóra, tehát a JAS Motorsportnál sem volt minden fenékig tejfel. A Zengő Motorsport privát Honda-pilótájaként érzed a korrektséget, a támogatást és a problémák orvoslására tett erőfeszítést a Honda részéről?
- A Honda részéről igen, de azt érzem, hogy alapvetően minden problémát az okoz, hogy a JAS Motorsport kicsit el van késve mindennel. Az én autómmal így sokkal kevesebbet tudtak foglalkozni, mint azt a szezon előtt megígérték. Bár minden segítséget megkapunk a JAS-tól is, de jóval lassabban, mint ahogy azt egy pörgős versenyhétvége menete megkívánná. Remélem, hogy Marrakechre ez változni fog, mert számítunk a JAS és a Honda segítségére is. A korrektséggel én úgy gondolom, hogy nincs baj, de kicsit fokozniuk kell a tempót nekik is, és gyorsan megoldást kell találni a problémákra, hogy együtt előbbre tudjunk lépni, túllépve a kezdeti nehézségeken.

- Tarquini elsősorban az autó erejére panaszkodott, úgy fogalmazott, szökik az erő az autóból, és nincs meg a Civic kellő csúcssebessége az egyenesekben. Te is észlelted ezt a problémát a saját autódban?
- Igen, abszolút észleltem. Esőben nem volt feltűnő, mert ilyenkor kisebb a tempó, de az időmérőn egyértelműen érzékelhető volt, hogy akár Chevrolet, akár Lada, akár SEAT volt körülöttem a pályán, mindenki gyorsabb volt nálam az egyenesekben. De ahogy a japán mérnököket ismerem, nem hinném, hogy ez egy tartós probléma lesz, és biztosra veszem, hogy erre a problémára rövid időn belül megoldást találnak majd a Hondánál.
 
- Vasárnap este szerencsém volt kicsit hosszabban elbeszélgetni William de Braekeleer úrral, a Honda motorsport menedzserével. Képzeld, nem is én hoztalak szóba, hanem teljesen magától kiemelte, mennyire lenyűgözte őt is az első futamon nyújtott teljesítményed, és hihetetlen, hogy milyen ihletett formában vezettél az esőben. Jól esik, hogy vannak, akik az ilyen nehezebben alakuló hétvégéken is észreveszik és értékelik az erőfeszítéseidet, nem csak a győzelmek alkalmával?
- Abszolút, nagyon jól esik, és mindig nagyon megtisztelő, amikor olyan hozzáértő szakemberek nyilatkoznak pozitívan rólam, mint amilyen William de Braekeleer úr is. Őt nevezhetjük gyakorlatilag a Honda WTCC-s projektvezetőjének is, úgyhogy számomra nagyon fontos, hogy ő mit gondol rólam, és jól esik, ha pozitívan látja a teljesítményemet. Sajnálom, hogy nem sikerült az elejétől fogva, rögtön ezen az első versenyhétvégén valami kimagasló eredményt elérnünk a Hondával, de örülök, hogy a japán gyár részéről is észreveszik, hogy mennyi erőfeszítést teszünk a Zengő Motorsporttal annak érdekében, hogy eredményesen szerepeljünk a Hondával, és elismerik azt a munkát, amit közösen, csapatként elvégzünk. Nekik is fontos, hogy mi is jól szerepeljünk a Hondával, ezért biztos vagyok benne, hogy a Honda és a JAS részéről is mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy változtassanak, és megoldást találjanak a problémákra. Bízom benne, hogy erre inkább előbb fog sor kerülni, mint utóbb.

- Alapvetően akkor továbbra is hiszel azért abban, hogy a nehéz kezdés ellenére, idővel be fog érni ez a hondás projekt, és eredményes szezont zártok a Zengő Motorsporttal az idei évben?
- Persze! Én a szezon előtt is azt mondtam, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz az elején, és az év első felében még biztosan nem a Honda lesz a mérce. Ez önmagában véve egyáltalán nem ért meglepetésként, arra viszont nem számítottam, hogy ennyi technikai problémánk lesz. Úgy gondolom, hogy sikerülhetett volna sokkal jobban is ez az első versenyhétvégénk Monzában, de nem csüggedünk, keményen dolgozunk tovább, ahogy eddig, és bízunk a jobb folytatásban.
 
- Nagyon sok szurkolód kísért el megint a helyszínre, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy a monzai lelátókon ülő szurkolók fele magyar volt. Ők mindannyian csak miattad utaztak ki Monzába, mindannyian Rád voltak kíváncsiak. Milyen érzés, hogy szó szerint hóban, fagyban, esőben, sárban mindig kitartanak melletted, és még az ilyen nehezebb hétvégéken is egy emberként szurkolnak Neked és a csapatnak?
- Nagyon jól esik a szeretetük, és nem tudom eléggé megköszönni a szurkolóimnak mindazt, amit értem tesznek. Szerintem nem túloztál, lehet, hogy még nagyobb hányada volt a szurkolóknak magyar, nem is „csak” a fele. Nagyon sokan kiutaztak Monzába, hogy szurkoljanak nekünk, és még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi erőt adnak nekem mindig. Sajnálom, hogy most nem tudtam annyit visszaadni nekik ezért a biztatásért cserébe, amennyit szerettem volna, és nem sikerült egy igazán jó eredménnyel megörvendeztetnem őket. Remélem, legközelebb sikerül őket kárpótolnom a sok fagyoskodásért, ázásért és utazásért. Fantasztikus volt a kitartásuk, és köszönöm nekik a türelmet. Úgy érzem, az ő szeretetüknek és támogatásuknak köszönhetően még egy kicsit könnyebb lesz feldolgozni a hétvége történéseit, és továbblépni a következő feladatra.               
 
- Ezt örömmel halljuk. Sok erőt és kitartást kívánunk hozzá. Hajrá Norbi, hajrá Zengő Motorsport! Lesz ez még sokkal jobb is!
- (Nevet.) Köszönjük szépen, azon leszünk, hogy így legyen.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: