Jegyek

Motegi, 2. nap: Versenyzői nyilatkozatok

MotoGP
Motegi, 2. nap: Versenyzői nyilatkozatok
2014.10.11. 10:48
Véget ért a második nap is a királykategória számára Motegiben, a 2014-es versenynaptár 15. állomásán. A szombat legfontosabb eseménye a kvalifikáció volt, ami igen izgalmasan alakult. A végeredményt tekintve egy szép meglepetésben lehetett részünk, Andrea Dovizioso ugyanis a pole-ba repítette Ducatiját.
 
A mai napot bizonyára fogjuk még emlegetni a jövőben. Andrea Dovizioso, a Ducati gyári versenyzője ugyanis megszerezte a pole pozíciót, hasonlóra utoljára Casey Stoner volt képes a Desmosedici nyergében, még 2010-ben, Valenciában. Dovi mögött Valentino Rossi és Dani Pedrosa végeztek. Így az első két helyről olasz nemzetiségű pilóta indulhat holnap, ilyenre legutóbb szintén 2010-ben került sor, ráadásul ugyanitt, Motegiben. A bajnokság éllovasa, Marc Marquez a második sor elejéről várhatja majd a rajtot, mellőle Jorge Lorenzo és Andrea Iannone indulhatnak majd. A felállás tehát igen izgalmas lesz, az első két sorban lesz egy-egy Ducati, egy-egy Yamaha és egy-egy Honda. Az időkülönbségek sem voltak túl nagyok, így minden adott egy izgalmas versenyhez, és akkor még nem is említettük az időjárást, mint tényezőt, ami könnyen hasonló (vagy akár még furcsább) helyzeteket alakíthat ki, mint legutóbb Aragónban. Lássuk, hogyan látták maguk a főszereplők ezt a fordulatos napot!
 
Ducati Team

Andrea Dovizioso, 1. rajthely, 1’44.502
„Hatalmas elégedettséggel tölt el, hogy végre pole pozíciót szereztünk a Ducatival! Nehéz időszakokon mentünk keresztül az előző másfél évben, de az utóbbi versenyeken folyamatosan fejlődtünk. Az, hogy az egész hétvége során gyorsak voltunk itt Motegiben, beleértve a versenytempót is, jó érzéssel töltött el az időmérő előtt, s felemelő volt tudni, hogy harcolhatunk a pole pozícióért! Az év eleje óta remekül dolgoztunk, de ez a hétvégén még jobban ment minden, mivel szinte rögtön az elején találtunk egy megfelelő beállítást, s ezt követően már csak finomhangolnunk kellett a motort, és edzésről edzésre érezni lehetett a javulást. Nagyon nehéz itt tökéletes kört futni, mivel nincs túl sok hely, ahova kifuthatnál: igazából egy hibát még el is követtem a lejtős kanyarban, de szerencsére így megszereztem a rajtelsőséget!”

Cal Crutchlow, 8. rajthely, 1’44.898
„A Ducati nagyszerű munkát végzett azzal, hogy Andrea révén megszereztük a pole-t, s természetesen örülök ennek. Úgy vélem, a garázs felőlem eső részében is jól dolgoztak a srácok. Keményen munkálkodtunk azon, hogy javítsuk az érzést a GP14-gyel, s ma versenyképesek is tudtunk lenni. Természetesen csalódást keltő, hogy csak egy tizeddel maradtunk le az első sorról, ráadásul a gyorskörömön el is követtem egy hibát, ám ezzel együtt elégedett vagyok. Remek munka ez az egész csapat részéről, és remélhetőleg holnap is jó eredményt érhetünk el.”

Movistar Yamaha MotoGP

Valentino Rossi, 2. rajthely, 1’44.557
„Nagyon boldog vagyok és elégedett. Különösen azért, mert az első sorból rajtolok majd, ami fontos lesz a holnapi versenyen. Hosszú és nagyon kemény verseny lesz, mert mindenki a maximumon nyomja majd. Boldog vagyok, hogy a csapattal nagyon jól dolgoztunk, hogy javítsunk a beállításokon. Jól dolgoztunk, és a kvalifikáció előtt erős voltam. Remélem, ez a módosítás a versenyen is segít majd a ritmusomon. Az edzésen nem volt olyan rossz a ritmusom, de nem is volt túl nagy durranás. Ha holnap a győzelemért akarunk harcolni, javulnunk kell. Elsősorban a fejsérülésem miatt aggódtam, de aztán észrevettem, hogy rendben vagyok. Ami az ujjamat illeti, az éppen fontos fékezésnél. Fáj, de van erő az ujjamban, és érzem a féket, szóval tudok motorozni.”

Jorge Lorenzo, 5. rajthely, 1’44.784
„Az utolsó köröm gyorsabb is lehetett volna, de hibáztam. Két tizedet veszítettem, de a többi srác, Valentino, Dovizioso, Marc és Dani jó köridőt értek el. Nem teljesítettem tökéletes kört, de fontos, hogy nagyon jó a tempóm. Nagyon magabiztos vagyok. Reméljük, nem esik majd holnap, és megmutathatjuk majd, mire vagyunk képesek. Fontos jól rajtolni, és megpróbálni megelőzni néhány versenyzőt az első körben, de a verseny nagyon hosszú, szóval az lesz a legfontosabb, hogy jó tempót menjünk. Hogy jó versenyed legyen, jól kell érezned magad. Reméljük, jó verseny lesz, és megpróbálunk majd a győzelemért küzdeni.”

Repsol Honda

Dani Pedrosa, 3. rajthely, 1’44.755
„Szerencsére teljesen rendben vagyok. Szerintem nagyon intenzív volt számomra az időmérő. Jó köridőt mentem, különösen a második nekifutásra. Sajnos az utolsó körben volt egy kis chatteringem, és elestem egy kanyarral a vége előtt. Remélhetőleg jól rajtolhatunk majd, és kihasználhatjuk a lehetőséget, úgy néz ki, szoros verseny lehet holnap.”

Marc Marquez, 4. rajthely, 1’44.775
„Boldog vagyok, annak ellenére, hogy nem értük el a célunkat – hogy az első sorban legyünk –, mert javultunk a holnapi nap előtt. Jó a tempónk. Kár, hogy nem volt tökéletes körünk az időmérőn, de magabiztosak vagyunk a holnapot illetően, és készek vagyunk a győzelemért harcolni. A tempónk hasonló Rossiéhoz, Pedrosáéhoz és Lorenzoéhoz, és ez fontos. Doviziosót sem hagyhatjuk figyelmen kívül, akinek szintén jó a tempója a versenygumikon.”

Pramac Ducati

Andrea Iannone, 6. rajthely, 1’44.854
„Csinálhattam volna jobban is, a lágy keveréket csak nagyon kevés ideig használtam, így nem tudtam száz százalékon teljesíteni vele. A tegnapi problémáinkat megoldottuk, de nem tudtunk teljesen felzárkózni, így szerintem kihoztuk a maximumot és elégedettek lehetünk. A negyedik szabadedzésen mutatott tempóm nem rossz a versenyre nézve, így bizakodó vagyok.”

Yonny Hernandez, 13. rajthely, 1'45.979
„Sajnálom, hogy ismét nem jutottam be a Q2-be néhány tized híján, de továbbra is úgy érzem, hogy nagyon jó kört mentem. A GP13-mal elértük a határainkat, de továbbra is olyan kemény fogom nyomni ahogy csak tudom, amíg meg nem kapom az új motort.” 

Monster Yamaha Tech3

Pol Espargaro, 7. rajthely, 1’44.867
„Ez egy nagyon versenyképes nap volt, eléggé egyértelmű, hogy mennyire szoros az eleje a mezőnynek. Így nézve a dolgot, nem olyan rossz ez a 7. hely, persze az időmérés előtt jobb eredményben reménykedtem. Elkövettem néhány apróbb hibát a gyors körömben, ha ez nem lett volna, még előrébb is lehetnék. Nincs más hátra, mint hogy holnap egy nagyszerű rajtot vegyek, hogy harcolni tudjak a mezőny elejével, de a legfontosabb az, hogy Iannone elé kerüljek már az első körben. Ez azért fontos, mivel a Ducatin iszonyatosan jók a fékek, és a kigyorsításaik, így rögtön az elején támadni kell őket. A célom az, hogy amint lehet, tapadjak az elől lévőkre, megfigyeljem, hogy milyen íveken mennek, így én is tudok majd fejlődni. Meggyőződésem, hogy holnap egy remek eredményt érünk el."

Bradley Smith, 10. rajthely, 1’45.044
„Egyrészt pozitív, hogy csak fél másodperccel maradtunk le a pole-ról, de az, hogy csak 10. lettem, egy kicsit kiábrándító. Ez is mutatja azonban, hogy mennyire szoros volt ma a mezőny. Ennek ellenére boldog vagyok, a versenyszimulációra is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy a gép egyenletes legyen holnap is. Folyamatosan javultak a köridők, sokkal jobb napot zártunk, mint tegnap, és a 45.0-s idő is biztató. A motor teljesítménye rendben volt, és a csapat is nagyszerű munkát végzett. Most átnézzük az adatokat, hogy miben tudnánk fejlődni még holnapra. Biztos vagyok benne, hogy a 10. helynél előrébb végzünk, nem kell más, mint egy jó rajt, a többit meg majd meglátjuk. Kemény verseny lesz ezen az igényes pályán, egyből előznöm kell, és nem szabad hibáznom az első öt körben, különösen a kemény féktávokon. Tudom, hogy a Yamaha versenyképes itt, a terv is kész a fejemben, így készen állok a harcra.” 

LCR Honda

Stefan Bradl, 9. rajthely, 1’45.005
„Tulajdonképpen egy kicsit csalódott vagyok az időmérős eredményünkkel, mivel jobbra számítottam a kilencedik helynél. Amint látható, a különbségek nagyon kicsik, de sajnos hiányzott néhány tized ahhoz, hogy bekerüljünk az első sorba. A második szett lágy gumin chatteringgel küszködtem az elején, ezzel elvesztettem másfél kört, így már nem tudtam javítani az időmön. Ez a negatívum a mai napról. Nyilvánvaló, hogy a tempóm jobb, mint ez a mai kilencedik hely, szóval szerint holnap jobb eredményt érhetünk el.”

NGM Forward Racing

Aleix Espargar, 11. rajthely, 1’45.315
„Nem vagyok valami elégedett a mai eredményemmel. Volt pár problémánk az elektronikával, de a csapat ezt szorgalmas munkával kijavította, így már magabiztosan várhattam az időmérőt. Ma ez mindössze a 11. helyhez volt elegendő, és a lemaradásunk is túl nagy Dovizioso-hoz képest. Igazából mindig bajban vagyunk az ilyen gyors kigyorsítású pályákon, de a versenytempóm nem olyan rossz. Biztos vagyok benne, hogy vasárnap ennél jobb eredményt érünk el.”

GO&FUN Gresini Honda

Alvaro Bautista, 12. rajthely, 1'45.677
„Nincs könnyű hétvégénk, az biztos: ugyan azokkal a problémákkal küszködünk mint az utolsó futamokon. Kéne még tapadás hátulra a kanyarok be- és kijáratán. Küszködök a féktávokon, és kigyorsításnál is, ahol a hátsó gumi sokat csúszik. Haladtunk előre egy keveset, éls mindig próbálunk javulni, de reggel a harmadik szabadedzésen rossz gumit választottunk a direkt Q2-be jutáshoz, sokat csúszkált, így nem tudtam javítani a köridőmön. Az időmérőn a legjobbamat hoztam, de tudjuk, hogy a versenytempónkat tekintve jobban állunk mint az egyköröset nézve. Holnap a célunk a hatodik, hetedik helyért harcolni, ahogyan Aragonban tettük.”

Scott Redding, 15. rajthely, 1'46.499
„Sokkal jobb a helyzet mint tegnap: ismét szenvedtünk a hátsó tapadással, de mára sikerült megoldani a problémát, így jórészt ennek köszönhetően egy másodperccel voltam gyorsabb a tegnapi legjobb körömnél, ami nagyon sok! Tegnap eléggé lassú voltam, és nem is éreztem igazán jól magam, de ma reggel léptünk egyet a helyes irányba, majd délután ismét. A kvalifikáción tudtam volna sokkal gyorsabb is lenni, szóval boldog vagyok. Nem vagyok a legjobb Open kategóriás Honda, de a problémáink figyelembe vételével örülök, hogy ismét harcban állok. Úgy néz ki a lágy gumi jól működik, jó pár kör után se rossz, így a holnapi versenyre a kemény keverék nem tűnik reális alternatívának.”

Írta: Balogh Tamás, Kálmán András, Keszthelyi Gábor és Papdi Tamás
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: