Jegyek

Nem látjuk idén versenyezni a jövő évi autókat

WTCR
Nem látjuk idén versenyezni a jövő évi autókat
2013.04.03. 10:19
Stefano Fini, a Honda technikai igazgatója elárulta: az új, 2014-es szabályok szerint épített autókat nem fogják már idén versenykörülmények között tesztelni idén, s valószínűleg ezzel a többi csapat is így lesz.
 
Emlékezhetünk: a Honda gyári alakulata már a 2012-es idény utolsó három fordulóján rajthoz állt, hogy versenyen is kipróbálhassák az új Civicet. A Honda technikai igazgatója, Stefano Fini viszont úgy véli, idén más lesz a helyzet: "nagyon valószínűtlen", hogy a tavalyi példa megismétlődjön, hiszen ezúttal két különböző szabályrendszer szerint épített autók versenyznének egymás ellen, ami meglehetősen furcsán venné ki magát.
Tavaly a Honda Monteiróval már az utolsó három futamon rajthoz állt, hogy teszteljék az autót

"A versenyautók drámaian különböznek egymástól. Ha ugyanolyan szabályok szerint épített kocsikról lenne szó, akkor ez oké lenne. De nem jelenhetsz meg egyszer csak egy sokkal erősebb járművel. Ez abszurd dolgokhoz vezetne. Szóval nem látom értelmét" – idézi az olaszt a német MotorSport-Total.com szakportál. Ráadásul egyelőre még nem is véglegesek a jövő évi szabályok, amely így plusz nehézséget okoz a csapatok számára. "Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk. Nagyon kevés időnk van megépíteni az új autót."
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: