Jegyek

Pedrosa továbbra is vezeti a bajnokságot, Marquez bukott

MotoGP
Pedrosa továbbra is vezeti a bajnokságot, Marquez bukott
2013.06.02. 18:05
A Repsol Honda versenyzői számára közel sem alakult tökéletesen az olaszországi hétvége. Dani Pedrosa ismét kikapott Jorge Lorenzótól, de még vezeti a bajnokságot. A nagyobbik bajba most Marc Marquez került, aki a versenyen a negyedik bukását is bemutatta egy hétvégén belül, ezzel pedig azonnal nagy hátrányba került a bajnokságban.
 
Dani a pole-ból rajtolva az első kanyarban összeért Jorgéval, majd ezt követően 18 körön át tizedekre motoroztak egymástól. Ekkor Marc megpróbált lelépni Danitól, hogy a győzelemért harcolhasson az akkor már jókora előnnyel rendelkező Jorgéval, de három körrel a leintés előtt elvesztette az uralmát a motorja felett, és számára ez a hétvége a kavicságyban ért véget. Marc csak egy aprócska részsikerrel vigasztalódhat, a versenyben ő futotta a leggyorsabb kört, 1’47.639-cel.

Marc bukásával Dani örökölte meg a második helyezést, így továbbra is ő vezeti a bajnokságot, és csak öt pontot veszített Jorgéval szemben.
Dani Pedrosa, 2. helyezés
„A mai versenyen nem éreztem magamat teljesen komfortosan, viszont boldog vagyok, mert tisztességes számú pontot sikerült gyűjtenünk. Összességében is ez egy nehéz hétvége volt. A hátsó abroncs tapadása sok problémát okozott, de 20 ponttal térünk haza erről a versenyről, és a bajnokságban továbbra is az enyém a vezető pozíció, ami ugyancsak pozitív.”
Marc Marquez, helyezetlen
„A szezonban ma fordult elő először az, hogy nem értünk célba, de három nehéz, kudarcokkal és kemény munkával teli napot követően végül mégis jól éreztem magamat a motoron a verseny alatt. Nem értem pontosan, hogy miért estem el, a motorom elejét és a hátulját is egyszerre veszítettem el, és már nem képtelen voltam menteni. Az világos, hogy hibáztunk, de nem kereshetünk kifogásokat. Megnéztük a telemetriát, az pedig azt mutatta, hogy ugyanazzal a sebességgel, ugyanazon az íven haladtam, mint korábban, minden esetre ezekből a hibákból tanul az ember. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez még csak az első évem ebben a géposztályban, és most egyelőre csak azért vagyok itt, hogy megtanuljam, miként is mennek a dolgok a MotoGP-ben. Mindezek ellenére is a második helyért harcoltunk, ami örömre ad okot. Bocsánatot szeretnék kérni a Hondától és a csapatomtól, csakúgy mint a támogatóimtól, mindannyian olyan sokat dolgoznak. Mostantól Montmelóra koncentrálunk, már alig várom, hogy ott versenyezhessünk.”
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: