Jegyek

Silverstone, 2. szabadedzés: Marquez ismét tarolt, a gyári...

MotoGP
Silverstone, 2. szabadedzés: Marquez ismét tarolt, a gyári Yamahák top 10-en kívül
2014.08.29. 16:04
Marc Marquez a második szabadedzésen sem talált legyőzőre, így ő lett a pénteki nap legjobbja. A második helyre ezúttal Stefan Bradl ért oda, Andrea Dovizioso lett a harmadik. Több pozitív és negatív meglepetés is adódott a végső sorrendben, Pedrosa, Lorenzo és Rossi szurkolói lehetnek a leglelombozottabbak.
 
Péntek délután 15:05-kor kezdődött a MotoGP számára az első nap végét jelentő második szabadedzés Silverstone-ban. Az első szabadedzést nagy fölénnyel nyerte Marc Marquez, mögötte Iannone és Dovizioso végeztek Ducatival, az igazi fegyvertény ebben viszont az, hogy ezúttal nem a szuperlágy gumikeverékkel voltak képesek ezt elérni. A különbségek nagyok voltak az első tréningen, ám a délutáni etap az, amelyik jobban megmutathatja a valódi erőviszonyokat, hiszen a versenyt is ekkor rendezik, a körülmények is ekkor a leghasonlóbbak – feltéve, ha nem szól közbe valamelyik menésbe az eső. Három perc sem telt el a mostani edzésből, Aoyama versenygépét már ki kellett tolni a pályáról, ami nem túl megszokott.
Lorenzón a sisakfestés sem segített, ez nem a gyári Yamaha napja volt
 
Az első mért köröket Dovizioso zárta a legjobban, utána Lorenzo, Pol Espargaro, Aleix Espargaro, Bradl, Rossi, Marquez, Redding, Bautista és Camier következtek. Természetesen ez nem sokáig maradt így, tíz perc elteltével két Honda állt az élre, Marquez és Bradl személyében. Marc ezzel már délelőtti legjobbját is megjavította. Az első negyedóra elteltével továbbra is a regnáló világbajnok állt az élen, Bradl mögötte, Dovi, A. Espargaro és Lorenzo fértek még be az első ötbe. Az edzés feléhez közeledve Marquez elképesztő időt ment, több mint egy másodpercet javulva 2’02.126-ot motorozott. Feltűnő volt a gyári Yamahák gyengélkedése, mindkét Tech3 jobbat ment tőlük, Lorenzo és Rossi a 8-9. helyen álltak 20 perccel a leintés előtt. Tőlük még rosszabb helyzetben volt Pedrosa, aki a 11. pozícióban tanyázott, míg csapattársa mindenkitől jobb volt egy másodperccel.
 
A tabellán jelentős változások tíz percen belül kezdődtek. Bradl is javított, de így is fél másodperccel lassabb volt Marqueznél. Smith jött fel harmadiknak, Dovi volt a negyedik és Pedrosa az ötödik az utolsó percek kezdetén. Sajnos Camier elesett a nagy igyekezetben. Hernandez viszont átvette Pedrosa korábbi helyét, a Ducatik remek romában voltak, kivév Crutchlow-t, aki a 14. helyen szerénykedett hazai közönsége előtt. A végéig azonban még sok meglepetés várt ránk, Redding például a hatodikra lépett előre két perccel a leintés előtt. A kockászászló belengetése után sokan jó körön voltak. A végén Marquez, Bradl, Dovizioso, Smith, Hernandez, Redding, Iannone, Bautista, Pedrosa és A. Espargaro végeztek a legjobb helyeken. Lorenzo csak 11. lett, míg Rossi csupán a 13.
 
Az edzés végeredménye:

  Név Csapat Motor Idő Különbség
1 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 2'02.126  
2 Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda 2'02.635 0.509 / 0.509
3 Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 2'03.011 0.885 / 0.376
4 Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'03.070 0.944 / 0.059
5 Yonny HERNANDEZ Energy T.I. Pramac Racing Ducati 2'03.327 1.201 / 0.257
6 Scott REDDING GO&FUN Honda Gresini Honda 2'03.333 1.207 / 0.006
7 Andrea IANNONE Pramac Racing Ducati 2'03.353 1.227 / 0.020
8 Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda 2'03.391 1.265 / 0.038
9 Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 2'03.410 1.284 / 0.019
10 Aleix ESPARGARO NGM Forward Racing Forward Yamaha 2'03.468 1.342 / 0.058
11 Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 2'03.500 1.374 / 0.032
12 Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 2'03.542 1.416 / 0.042
13 Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 2'03.952 1.826 / 0.410
14 Cal CRUTCHLOW Ducati Team Ducati 2'04.057 1.931 / 0.105
15 Alex DE ANGELIS NGM Forward Racing Forward Yamaha 2'04.411 2.285 / 0.354
16 Hiroshi AOYAMA Drive M7 Aspar Honda 2'04.762 2.636 / 0.351
17 Leon CAMIER Drive M7 Aspar Honda 2'04.928 2.802 / 0.166
18 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing Honda 2'05.002 2.876 / 0.074
19 Danilo PETRUCCI Octo IodaRacing Team ART 2'05.827 3.701 / 0.825
20 Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM 2'06.335 4.209 / 0.508
21 Hector BARBERA Avintia Racing Avintia 2'06.369 4.243 / 0.034
22 Broc PARKES Paul Bird Motorsport PBM 2'07.855 5.729 / 1.486
23 Mike DI MEGLIO Avintia Racing Avintia 2'08.397 6.271 / 0.542

Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: