Jegyek

Silverstone, Futam: Marquez nagy csatában szerzett...

MotoGP
Silverstone, Futam: Marquez nagy csatában szerzett győzelmet, Lorenzo és Rossi ismét a dobogón
2014.08.31. 14:53
Az edzések alapján akár sima Marquez győzelem is születhetett volna a mai napon, ehelyett viszont komoly csatát láthattunk a regnáló világbajnok és Lorenzo között. Végül Marquez nyert, Lorenzo lett a második, szintén szép küzdelem után pedig Rossi a harmadik. A Ducatinak nincs mit szégyellnie, láthatóan tettek egy lépést előre.
 
A megszokott időben vette kezdetét a MotoGP idei 12. futama a nagyszerű történelemmel büszkélkedhető Silverstone-ban. Az időjárás ezúttal kegyesebb volt a mezőnyhöz, mint egy nappal ezelőtt. Az volt az egyik legnagyobb kérdés, hogy kinek fekszik legjobban a melegebb idő, és jobbak a tapadási viszonyok a pályán. A legnagyobb esélyes természetesen továbbra is az összes edzést leggyorsabban teljesítő Marc Marquez volt, de a körülmények változása esélyt adtak a kártyák megkeveredésére. Izgalomra adott okot a Ducatik jó szereplése is, viszont az, hogy hogyan tudják magukat tartani, továbbra is egy nagy kérdőjel volt a verseny előtt. Az első sorból Marqez, Dovizioso és Lorenzo, míg a másodikból Aleix Espargaro, Pedrosa és Rossi várták a lámpák kialvását. Jorge Lorenzo kapta el legjobban a rajtot, Marquez fordult másodiknak, A. Espargaro harmadiknak. Dovizioso, Rossi, Pedrosa volt mögöttük a sorrend. Aleix Espargarót Dovi és Rossi is alaposan megszorongatták, de csak a ducatis tudta őt megelőzni az első körben. Lorenzo, Marquez, Dovi, A. Espargaro, Rossi, Pedrosa, Smith, Iannone, P. Espargaro és Bradl zárták ezt a kört az első tízben.
A Ducati egyre jobb motort ad Dovi alá
 
A második körben Rossi előrejött egyet, már Pedrosa is Aleix mögött lihegett. Ezt a kört Dovizioso teljesítette a leggyorsabban, az első négy pedig kicsit leszakadt a többiekről, Pedrosa viszont már nagyon igyekezett, hogy utolérje őket. Az ötödik kör elejére kis rés alakult ki Marquez és Dovizioso  között, Rossi érezte, hogy mennie kell az elsők után, így már egyértelműen nem csak vonatozott honfitársa mögött. A kör felénél véghez is vitte az előzést. Hátrébb A. Espargaro már nem tudta tartani magát, Smith és Iannone is megelőzte. A hetedik körben Bradl és Iannone szépen egymásra találtak, az olasz kívül-belül próbálkozott, végül el tudott menni. Időközben Pedrosa legyűrte Doviziosót, elindulhatott a kis előnyt kiépítő Rossi után. Tizenkét kör volt még hátra, amikor Pedrosa megelőzte Rossit, de Dovizioso sem marad le, teljesen együtt mentek ők hárman.
 
A győzelemért egyértelműen csak Lorenzo és Marquez voltak versenyben, a harmadik helyért továbbra is hárman harcoltak a futam felénél. Ez a pont igen fájó lehetett a brit közönségnek, mivel Smith igen lassan araszolt a pályán, az ő versenye érdemben ott véget is ért. Nyolc körrel a vége előtt Pedrosa elkövetett egy kis hibát, amit Rossi ki is használt, Dovi továbbra is remekül tartotta magát, sőt, meg is előzte Pedrosát. Időközben Marquez megfutotta a leggyorsabb kört. Az ezt követő körben Lorenzo fékezte el picit magát, a lehetőséget nem hagyta ki Marquez, azonnal az élre állt. Hátrébb sem lustálkodtak, Iannone volt a hatodik, Pol a hetedik, Bautista a nyolcadik, Bradl a kilencedik és Aleix a tizedik a tizenhatodik körben. Ebben a körben Lorenzo visszaállt az élre, miután Marquez nagyon szélesen fordult. Három kör volt a leintésig, amikor Marquez nagyon meredek manőverek után megelőzte Lorenzót, aki kiesett a ritmusból, és nyolctizeddel visszaesett. Marc nagyon a határon ment, így Jorge tudott néhány tizedet faragni rajta.
Rossi ismét a dobogó alsó fokán
 
Az utolsó kört Marquez, Lorenzo, Rossi, Pedrosa, Dovi, P. Espargaro, Iannone, Bradl, A. Espargaro, Redding sorrendben kezdték meg. Bautista kicsivel ez előtt elesett, szerencsére nem esett baja. A harmadik helyért továbbra is nagy csata folyt, Pedrosa lendületben volt Dovi megelőzése után. A győzelemért viszont már nem tudott semmit sem tenni Lorenzo. A harmadik helyen végül maradt Rossi, Pedrosa lett a negyedik, Dovizioso az ötödik. A Ducati fejlődése már egyértelmű, nagy dicséret illeti Gigi Dall’Ignát és az egész gyárat.
 
A futam végeredménye:

  Név Csapat Motor Idő/Különbség
1 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 40'51.835
2 Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +0.732
3 Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +8.519
4 Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda +8.694
5 Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati +9.238
6 Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +24.746
7 Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda +26.717
8 Andrea IANNONE Pramac Racing Ducati +26.910
9 Aleix ESPARGARO NGM Forward Racing Forward Yamaha +33.455
10 Scott REDDING GO&FUN Honda Gresini Honda +39.094
11 Yonny HERNANDEZ Energy T.I. Pramac Racing Ducati +40.255
12 Cal CRUTCHLOW Ducati Team Ducati +43.027
13 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing Honda +52.245
14 Hiroshi AOYAMA Drive M7 Aspar Honda +58.981
15 Alex DE ANGELIS NGM Forward Racing Forward Yamaha +59.164
16 Leon CAMIER Drive M7 Aspar Honda +1'05.680
17 Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM +1'10.939
18 Danilo PETRUCCI Octo IodaRacing Team ART +1'16.834
19 Hector BARBERA Avintia Racing Avintia +1'16.904
20 Mike DI MEGLIO Avintia Racing Avintia +1'34.939
21 Broc PARKES Paul Bird Motorsport PBM +1'38.442
22 Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1 Lap
Nem ért célba:      
  Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda 2 Laps

Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2021  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: